bezár
 

zene

2022. 12. 21.
Mozarttól Ravelig: zongoratriók a BMC-ben
Tartalom értékelése (2 vélemény alapján):
Ránki Fülöp, Stark János Mátyás és Devich Gergely 2023 januárjában induló kamarasorozata a négy évszakot egy-egy koncerttel kíséri a BMC Koncerttermében. A fiatal művészek a zongoratrió-irodalom kiemelkedő remekműveiből válogatnak Mozarttól Ravelig. Az első három hangversenyen triópárosítások szólalnak meg, hol a művek különbözőségét és sokszínűségét, hol azok közös vonásait hangsúlyozva, a negyedik műsorban pedig egy-egy duószonátát is hallhat a közönség, ami a zenészek régebbre visszanyúló páros együttműködéseiről tanúskodik.

A sorozat első koncertje január 6-án 19 órától a zongorás trió történetének elejéhez tér vissza, Mozart és Schubert egy-egy azonos hangnemben íródott triójával. A második koncert márciusban Mozartot és Csajkovszkijt állítja egymás mellé, a harmadik, szeptemberi koncert alkalmával Beethoven és Mendelssohn világa egészíti ki egymást, a negyedik, decemberi estén pedig Debussy és Ravel művei szólalnak meg. „Mozart és Schubert B-dúr triójának nemcsak az alaphangneme, hanem a lassú tételük hangneme is megegyezik. Mozart és Csajkovszkij gyökeresen eltérő zenei világot hoz létre, mégis összeköti őket az, hogy mindketten a dallamírás mesterei voltak. Beethoven D-dúr és Mendelssohn d-moll triója esetében szintén azonos a tonális középpont. Erről a két szerzőről él a fejekben egy-egy sztereotip kép, amelyeknek megvannak a maguk alapjai, de a két trió megmutatja, hogy Beethoven tud igazán könnyed, Mendelssohn pedig nagyon komoly is lenni. Debussy szonátái és Ravel Triója gyakorlatilag egyszerre keletkeztek, és zeneileg harmonikusan fonódnak össze egymással, noha a szerzők életművén belül különböző helyet foglalnak el. Ezért merem kijelenteni, hogy a műsorainkban demonstratív karakterbeli különbségek és hasonlóságok kerülnek felszínre, amitől a programok arányosnak és teljesnek hatnak” – foglalja össze Ránki Fülöp.

Helyszín: BMC Koncertterem

A sorozat koncertjei

2023. 01. 06. 19:00 Ránki – Stark – Devich: Zongoratriók I. | Mozart és Schubert
2023. 03. 26. 19:00 Ránki – Stark – Devich: Zongoratriók II. | Mozart és Csajkovszkij
2023. 09. 16. 19:00 Ránki – Stark – Devich: Zongoratriók III. | Beethoven és Mendelssohn
2023. 12. 01. 19:00 Ránki – Stark – Devich: Zongoratriók IV. | Debussy és Ravel

A négy koncertre bérletek 10.000 forintos áron kaphatók a helyszínen és a bmc.jegy.hu/seasonticket oldalon. Az egyes koncertekre jegyek 3000 forintos áron kaphatók a helyszínen, a jegy.hu oldalon, valamint az InterTicket országos Jegypont hálózatában.

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Nils Frahm: Day
A 180-as Csoport című kötet bemutatója
Az UMZE kamaraegyüttesének pécsi koncertjéről

Más művészeti ágakról

Az év ódaköltője 2024 pályázat eredményhirdetése
Csáki László: Kék Pelikan


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés