bezár
 

színház

2023. 02. 14.
Miniévadot tart az Aradi Kamaraszínház
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Miniévadot tart az Aradi Kamaraszínház Kétnapos miniévadot tart az Aradi Kamaraszínház, amely négy előadást mutat be a közönségnek és a román színházi szakma képviselőinek.

Az erdélyi teátrum keddi közleménye szerint az előadásokat megtekinti a Román Színházi Szövetség (UNITER) színikritikusokból álló zsűrije is, amely az idei UNITER-díjakra jelölendő előadásokat válogatja. A zsűri az Aradi Kamaraszínház 2022-ben bemutatott négy előadását nézi meg, és ennek alapján dönti el, felterjeszti-e valamelyik produkciót vagy annak alkotóit a román színházi szakma legjelentősebb díjára.

Ebből az alkalomból február 23-án és 24-én bemutatják Peter Shaffer mára már klasszikussá vált Amadeus című drámáját, valamint William Shakespeare III. Richárd című darabját, amelyet Karo Balyan örmény rendező állított színpadra. Ez utóbbi előadásban Tapasztó Ernő, az Aradi Kamaraszínház igazgató-rendezője játssza III. Richárd szerepét, Lady Anna szerepében pedig Éder Enikőt láthatják a nézők. Mindkét előadás az Aradi Kamaraszínház és a Szegedi Pinceszínház koprodukciója.

A miniévad második napján látható a különleges képi világgal rendelkező, 497 című táncszínházi előadás, az Aradi Kamaraszínház és a Békéscsabai Tabán Táncegyüttes koprodukciója, amely számos nemzetközi fesztivál programjában szerepelt. Aznap adják elő Lev Nyikolajevics Tolsztoj Az élő holttest című darabját is, amely szintén a Szegedi Pinceszínházzal közös produkció, és amelyhez az élő zenét a szabadkai Juhász Zenekar biztosítja.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

színház

Show, bűn és erkölcsi komfort a Katona Chicago-előadásában
A Mester és Margarita a Katona József Színházban
színház

80 éves Demjén Ferenc
Az Echo Teátrum A baba című előadásáról

Más művészeti ágakról

art&design

Pál Csaba: Transzparens körforgás című kiállítása nyomán.
Interjú Kang Dzsijonggal, a Sim asszony, a bérgyilkos szerzőjével
Olivier Assayas: A Kreml mágusa
Jim Jarmusch: Father Mother Sister Brother


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés