bezár
 

irodalom

2023. 02. 21.
Összművészeti esttel búcsúzik a 15 éves FÉLonline.hu
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Összművészeti esttel búcsúzik a 15 éves FÉLonline.hu Utolsó estjére készül a FÉLonline.hu, amely a tavalyi év végétől a 2007 óta a felületen megjelent szövegek online archívumaként működik tovább. A 2023. március 6-án a Három Hollóban megrendezésre kerülő összművészeti eseményen a FÉL szerzőinek különleges felolvasásán túl pop-up kiállítást, kortárs tánc előadást láthatnak majd a nézők, de lesz spoken word, versfeldolgozások is hallhatók majd, sőt, a szervezők egy, a lap fennállásának 15 évét összefoglaló filmet is levetítenek, tudatta a FÉLonline a Prae.hu portállal.

Az esten a vezető, fiatalok által szerkesztett kortárs művészeti lapok, periodikák is képviselteik magukat: a Nincs folyóirat, a Rost irodalmi lap és az F21 magazin alkotóinak felolvasása után izgalmas kerekasztal-beszélgetés során ismerkedhetünk meg a 2020-as évek első felének lapszerkesztőivel, szerzőivel.

A Fiatal Írók Szövetségének könyvvására teszi még színesebbé a búcsúest programját: az esten a FÉLonline.hu szerzőinek a kiadónál megjelent könyvei megvásárolhatók. A helyszínen vehetők át a FÉL_búcsúbazár merchandise tárgyai és az idén késő őszre tervezett Emlékkönyv is nagy kedvezménnyel elővásárolható majd.

Program:

Maczák Orsolya Rita pop-up kiállítása 18:00 órától az est végéig látogatható majd.

18:30-tól az L1 Egyesület metro action című performansza látható. Koncepció: Ladjánszki Márta

Búcsúgig, a FÉLonline szerzőinek szöveges, zenés vetítéssel kiegészült előadása 19:00-tól látható.

A búcsúgig után a FÉLonline.hu egykori szerkesztőivel beszélget Vincze Bence

20:30 után a színpad a fiatal lapoké és szerzőké: bemutatkozik a Nincs, a Rost és az F21

Az est zárásaként 21:30-kor a FÉLonline.hu fennállásának 15 évét összefoglaló film kerül bemutatásra melyben az archív felvételeken túl megszólalnak a lap egykori szerzői, szerkesztői.

Részletes program a FÉL online honlapján érhető el.

program

 

A FÉL_búcsúbazár tárgyai és a készülő könyv mellé a jegyet ajándékba adják a szervezők!

A tárgyak és a könyv itt érthető el.

A jegy ára február 28-ig elővételben 1000 Ft, amely a FISZ könyvvásárban 100%-ig levásárolható!

A helyszínen 2000 Ft (melyből 1000 Ft vásárolható le)

Online jegyvásárlásra itt van lehetőség.

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Az év ódaköltője 2024 pályázat eredményhirdetése
Interjú Wéber Kristóffal a klasszikus művészetekről és a Keringőről
Magyar Széppróza Napja a Fiatal Írók Szövetségénél
Kiszely Márk volt a Kötetlenül sorozat vendége

Más művészeti ágakról

Bűn és bűnhődés az Örkény Színházban
Komáromy Bese Soha jobban című darabjáról
Nils Frahm: Day
Paweł Pawlak: Ancsa, avagy vázlatok tüsszögő svájcisapkával, Pagony, 2024


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés