bezár
 

színház

2023. 02. 22.
A STEREO AKT pályázatot hirdet művészeti projektek megvalósítására
Így készül tizedik évfordulójára a kortárs színházi alkotócsoport
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A STEREO AKT pályázatot hirdet művészeti projektek megvalósítására Már megint egy pályázat - de ez most egy Új Fejezet! címmel hirdeti művészeti pályázatát a STEREO AKT alkotócsoport. A jelentkezéseket március 7. éjfélig várják.

A STEREO AKT megalakulásának 10. évfordulóján 10 társulat/alkotó/civil szervezet/közösség-szervező kezdeményezése kap lehetőséget, hogy a május 1-17. között megrendezésre kerülő STEREO10 Fesztivál programjának részévé váljon.

Szkéné színház

A STEREO AKT tízéves lesz idén tavasszal. A jubileum alkalmából egy új fejezetet kezdenek, amelynek középpontjába a nyitást, az együttműködést, a szolidaritást és a megosztás erejét helyezik állandó értékeik - a kortárs (színház)művészet, a részvételiség és a közösségi szemlélet - mellett.

A pályázati kiírás műfajokon átívelő. Lehet pályázni új vagy régi ötlettel; kicsivel és naggyal; már megvalósult munkák adaptációjával, vagy egy új, kísérleti projekttel is.

A fesztivál központja a március 10-én megnyíló STEREO Művház lesz, amely a 8. kerület új kulturális műhelye és közösségi tere. Programokat azonban nem kizárólag itt lehet megvalósítani. Lehet külső helyszínen, más intézménnyel együttműködésben vagy köztéren is létrehozni az elképzeléseket.

A STEREO10 Fesztivál - Egy új fejezet az együttélés és egy prosperáló közösséghez tartozás lehetőségét helyezi fókuszba. Éppen ezért közösségi vagy helyi ügyekkel foglalkozó, vagy ezek által inspirált programok jelentkezését várják.

A pályázati kiírás értelmében helyi ügynek számít minden, ami a 8. kerületben élők szűkebb és tágabb környezetét meghatározza, befolyásolja. Ezek természetesen sok esetben országos és univerzális kérdések, amely mindannyiunk életére hatással lehetnek, pl. lakhatási válság, háború és menekültválság, roma esélyegyenlőség, női jogok, idősek helyzete, gondoskodási válság, környezeti kérdések, fenntarthatóság és más ügyek.

A felhívás keretében 100.000 és 250.000 Ft közötti összeg pályázható meg.

Az elnyerhető összegből nem új produkciók létrehozását támogatja a STEREO AKT, hanem könnyű szerkezetű, kisebb alkotói létszámú, rugalmas koncepciók adaptálását.

A pályázatokat a STEREO AKT állandó stábja bírálja el.

A pályázat eredményét a STEREO Művház megnyitóján hirdetik ki március 10-én.

Jelentkezni ezen a linken lehet.

Fotó: Martin Sigmund

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

színház

Kabóca Bábszínház: Dödölle
Istentelen ifjúság a Radnóti Színházban
Loupe Színházi Társulás: Bármi lehetséges, ha elég erősen gondolsz rá

Más művészeti ágakról

irodalom

Závada Péter: A muréna mozgása, Jelenkor, Budapest, 2023.
Az év ódaköltője 2024 pályázat eredményhirdetése
Lugosi LUGO László utánkövetése – elhangzott az emléktábla avatásán
kabai lóránt el sem kezdett versek kötetbemutató és kiállításmegnyitó Miskolcon


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés