bezár
 

zene

2023. 02. 23.
Elhunyt Kárászy Szilvia zongoraművész
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Elhunyt Kárászy Szilvia zongoraművész Hosszan tartó súlyos betegség után, életének 62. évében, szerda hajnalban elhunyt Kárászy Szilvia zongoraművész, Tahi Tóth László színművész özvegye - tájékoztatta az MTI-t a család szerdán.

Kárászy Szilvia 1962. november 18-án született Budapesten. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola elvégzése után ösztöndíjat nyert a freiburgi Staatliche Hochschule für Musik mesterképző szakára, ahol 1990-ben szerzett diplomát. Több éven át Freiburgban, ezt követően Bécsben, majd Marokkóban élt és dolgozott. Első lemezfelkérését még főiskolásként 1989-ben, Németországban kapta, Muszorgszkij Egy kiállítás képei című művét - olvasható a zene.hu-n közölt életrajzban.

Alapítója és igazgatója volt az I. Fazioli zongorafesztiválnak, amely 2001-től 2005-ig a Budapesti Tavaszi Fesztivál hivatalos programjában szerepelt. 2001-ben alapította meg az Aranyharang díjat, amelyet fogyatékos embereknek, művészeknek ítéltek oda. A Magyar zene a zongoraoktatásban 1900-2000 című filmjét UNESCO-díjjal tüntették ki.

2003-ban alapította meg a Magyar Zongora Akadémiát, amely fiatal komolyzenészek tehetséggondozásával foglalkozik, 2009-ben nyitotta meg összművészeti koncertszalonját, a Kárászy Szalont, amelynek létrehozásáért 2010-ben Gundel Művészeti díjat kapott.

Temetéséről a család később intézkedik.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Barrie Kosky Macbeth-rendezése a Bécsi Állami Operaházban
Gondolatok Fazekas Gergely Négynegyed című kötetéről

Más művészeti ágakról

gyerek

Julia Donaldson és Axel Scheffler Fischer Iván gyerekoperáját is megnézi
Travis Knight: Wildwood - A tiltott Vadon
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 44. számáról
Az Irma, te édes című előadás az Orlai Produkciós Irodánál


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés