bezár
 

art&design

2023. 03. 18.
Nemes Márton mutatkozhat be a magyar pavilonban
Velencei Biennálé, 2024
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Nemes Márton festőművész Techno Zen című kiállítását mutatja be a 2024-es Velencei Képzőművészeti Biennále magyar pavilonjában a Ludwig Múzeum.

A hazai gyakorlatnak megfelelően a Velencei Biennále nemzeti biztosa, Fabényi Julia, a Ludwig Múzeum igazgatója idén is nyílt pályázat útján, szakmai zsűri döntése alapján választotta ki a jövő évben sorra kerülő 60. Velencei Képzőművészeti Biennále magyar pavilonjának kurátorát és kiállítását – emlékeztet a Ludwig Múzeum által az MTI-hez pénteken eljuttatott közlemény.

A zsűri a kilenc pályázat közül Kopeczky Róna kurátor és Nemes Márton festőművész Techno Zen című pályamunkáját nyilvánította a pályázat nyertesének.

A közlemény idézi a zsűri indoklását, amely szerint "Nemes Márton a fiatal festőgeneráció egyik leginnovatívabb és legsikeresebb képviselője, aki műveiben a kép 21. századi újraértelmezésével kísérletezik a hagyományos festészet határait anyagban és térben kitágítva. A Magyar Pavilon tereibe egy olyan multimédiás, több érzékre ható, a színeket középpontba helyező összművészeti alkotást tervezett, amely az absztrakt festészet hagyományain túl a kortárs élményvilágra, így a techno szubkultúra, a digitális képalkotás tapasztalataira épül. Munkáiban technikai eszközöket, ledpaneleket is beépít montázselemként".

A zsűri kiemelte, hogy Nemes Márton tervezett nagyszabású, látványos installációja jól használja ki a velencei magyar pavilon térbeli adottságait. Kiállítása multiszenzorális: vizuális, akusztikus és interaktív tartalmai a fény- és színtartomány, a tárgy- és fénymozgás, a hang, a fényfrekvencia és a légáramlás együttes hatásában bontakozik ki.

Nemes Márton a festészetet több irányban kitágító munkássága egy olyan új generációt és közönséget kapcsolhat be a képzőművészet világába, amely nem a művészettörténet és a magas művészet, hanem a techno szubkultúra, a számítógépes virtuális valóság, a social media, illetve a high tech felől közelít a Warhol után alapvetően dekoratív felületként, ornamentikaként értelmezett festészethez"

– méltatja a pályázatot az indoklás. 

A közlemény szerint a zsűri döntését követően Fabényi Julia nemzeti biztos kiemelte: fontosnak tartja, hogy a Ludwig Múzeum olyan feltörekvő művészeket mutasson be, akiknek már van nemzetközi referenciájuk és képesek egy kifejezetten a magyar pavilon tereibe szánt, jól átgondolt és friss műtárgyegyüttest elkészíteni.

"Ilyen jó választás volt a legutóbbi biennálén Keresztes Zsófia installációja, és bízunk benne, hogy Nemes Márton szereplése is hasonlóképpen sikeres lesz" – fogalmazott Fabényi Julia.

A 60. Velencei Képzőművészeti Biennálét 2024. április 20. és november 24. között rendezik meg. A magyar pavilon kiállítása a biennále zárása után a Ludwig Múzeumban is látható lesz.

A múzeum által közölt életrajz szerint az 1986-os születésű Nemes Márton a Magyar Képzőművészeti Egyetem festő szakján kezdte meg tanulmányait, majd Londonban, a Chelsea College of Arts-ban szerezett diplomát. 2019-ben elnyerte az Esterházy-díjat. Munkáival számos jelentős nemzetközi és hazai kiállításon szerepelt. Az acb Galéria (Budapest) és a Double Q Gallery (Hong Kong) képviseli. New Yorkban és Budapesten él és dolgozik.

Kopeczky Róna művészettörténész, kurátor 1983-ban született. PhD fokozatát Párizsban, a Sorbonne-on szerezte. 2006 és 2015 között a Ludwig Múzeum kurátoraként dolgozott. Számos hazai és külföldi kiállítást rendezett, társalapítója és társvezetője a kelet-közép-európai kortárs képzőművészeti szcénára fókuszáló Easttopics platformnak. 2015-től az acb Galéria művészeti vezetője - áll a közleményben.

Kép forrása: artportal.hu

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Megnyitószöveg Borbély Zita Egy komposzt mintázatai című kiállításához
art&design

Interjú Révész Emese művészettörténésszel

Más művészeti ágakról

színház

A Vígszínház Ármány és szerelem bemutatójáról
irodalom

Fehér Enikő Az analóg ember című könyvének bemutatója


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés