bezár
 

zene

2023. 05. 11.
A máv szimfonikus zenekar koncertje a Zeneakadémián
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A máv szimfonikus zenekar koncertje a Zeneakadémián A MÁV Szimfonikus Zenekar Hegedűparádé című hangversenyén először hallhatja a hazai közönség Eugéne-Auguste Ysaye virtuóz hegedűművész, zeneszerző e-moll hegedűversenyét pénteken este hét órakor a Zeneakadémián.

A műsorban Ysaye e-moll hegedűversenyének magyarországi bemutatója mellett elhangzik a híres francia zeneszerző, Camille Saint-Saëns népszerű, Bevezetés és a-moll Rondo capriccioso című hegedűszólós műve, közreműködik Marc Bouchkov hegedűn. A hegedűparádéhoz csatlakozik Bartha Mátyás hegedűművész, a MÁV Szimfonikus Zenekar koncertmestere is, aki Saint-Saëns Haláltánc című szimfonikus költeményének hegedűszólóját játssza. A műsorban szerepel még Georges Bizet, a fiatalon elhunyt zseniális francia zeneszerző Alphonse Daudet Az arles-i lány című színművéhez komponált kísérőzenéjének két zenekari szvitből álló részlete, a MÁV Szimfonikusokat Csaba Péter vezényli - áll a közleményben.

A zenekar közleményében kiemeli, hogy az orosz-ukrán családból származó, 1991-ben Belgiumban született Marc Bouchkov felmenői között több kiváló hegedűművész volt, tanulmányait a Liége-i Konzervatóriumban, 2001-től a Lyoni Conservatoire-ban, 2006-tól a Párizsi Conservatoire-ban folytatta, majd 2014-től 2017-ig Németországban, a Kronberg Akadémián fejezte be. Jelenleg a Liége-i Királyi Zeneakadémia professzora.

Az est karmestere Csaba Péter hegedűművész, aki a Solistes de Lyon és a finn Virtuosi di Kuhmo Kamarazenekarok alapítója és karmestere, a svédországi Lappföldi Fesztivál és Musica Vitae zenekar művészeti igazgatója is volt. Fiatal zenei tehetségek támogatását célzó kezdeményezését Svédország után Spanyolországban fejlesztette tovább, a santanderi Ecuentro de Música Y Academia fesztivál keretei között. Svédországi tevékenységének elismeréseképpen 2002-ben a Svéd Királyi Akadémia tagjává választották. 2017-ben a francia köztársasági elnök a Francia Becsületrend Lovagja címmel tüntette ki Csaba Pétert, Finnországban pedig a "Finn Fehér Rózsa Lovagrend" kitüntetésben részesült a finn zene és művészet terén végzett kiemelkedő tevékenységéért. A kiváló karmester 2012-től 2019-ig a MÁV Szimfonikus Zenekar művészeti vezetője és vezető karmestere volt, jelenleg a zenekar állandó vendégkarmestere - áll a közleményben.

A magyarországi bemutató, az e-moll hegedűverseny szerzője, Eugéne-Auguste Ysaye a belgiumi Liége-ben született, ötéves korában apjától tanult hegedülni, majd 1867-től a helyi Királyi Konzervatóriumban folytatta tanulmányait. 28 éves korában a párizsi Colonne koncertek szólistája lett, ezzel indult szólista karrierje. 1885-ben professzorrá nevezték ki Brüsszelben, ettől kezdve élete végéig tanított, hat szólószonátája a legmagasabb követelményeket támasztja a hegedűsök számára.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

A 180-as Csoport című kötet bemutatója
Jakob Bro and Joe Lovano: „Once Around The Room” koncertje a Müpában, 2023. október 26.
A Bélaműhely koncertje a pécsi Szabadkikötőben

Más művészeti ágakról

Emberpróbáló filmnézés a cannes-i filmfesztiválon
Mi köze mindehhez Nádas Péternek?
avagy A spacio-temporalitás liminalitásának reprezentációja David Greig Prudenciájának Kovács D. Dániel által teremtett színpadi víziójában...


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés