bezár
 

film

2023. 05. 18.
Kísérleti film, zene és beszélgetés
Tartalom értékelése (1 vélemény alapján):
Május 21-én, vasárnap este hét órakor Hajdu Levente és Nagy Ákos J’écoute les sons étouffés dans la pluie című filmjének lesz vetítése a Bravia Teremben. Ez után beszélgetés következik az alkotókkal, élő zenei betétekkel kiegészítve.

„Célunk az volt, hogy kép és hang polifóniát alkosson, tehát egyik se legyen a másik szolgai mása. A nonfiguratívtól a figuratív felé haladva rájöttünk, hogy ugyanezt a folyamatot fordítva is le kell játszani, mert az absztraktot valamilyen konkrét jelentéssel akartuk gazdagítani, éppen a fentiek miatt, vagyis a kép-zene dichotómia megszüntetésének és a redundancia elkerülésének vágya miatt. Erre kiváló lehetőséget nyújtott a variációs szerkezet, amelynek minden egyes eleme a lassú változás és lassú vonulás folyamatát hangsúlyozza, amelyek erősen jellemzik az elektroakusztikus zenémet” – olvasható az esemény Facebook-oldalán.

Hajdu Levente (1991) A MOME-n, az ELTE-n, a Babeş-Bolyai-n, és a Sorbonne-on médiaművészetet, művészetelméletet, filmelméletet, filozófiát tanult. A Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület vezetőségi tagja, az FKSE Stúdió Rádió egyik műsorvezetője a Lahmachunon.

Nagy Ákos (1982) zeneszerző, kortárs zenei rádióműsorok szerkesztője, számos zenei tárgyú írás szerzője. Zenéje az avantgárdból, az amerikai experimentális, a korai pszichedelikus zenékből, valamint számos európai és Európán kívüli népzenéből táplálkozik. Műveiben előszeretettel feszegeti a zenei határokat, animációkat hoz létre média- és képzőművészekkel közösen.

A jegyek online megvásárolhatóak. Elővételben 2000 Ft, diákoknak, nyugdíjasoknak 1000 Ft. A férőhely korlátozott. További információ itt.

Forrás: A vetítés hivatalos Facebook-eseménye

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Jeanne Herry: Az arcuk mindig előttem lesz
Interjú Dér Asiával a Nem halok meg című filmje kapcsán

Más művészeti ágakról

irodalom

Závada Péter: A muréna mozgása, Jelenkor, Budapest, 2023.
Beszélgetés Karosi Júlia jazz-énekessel
Kritika Babarczy Eszter Néhány szabály a boldogsághoz című kötetéről
gyerek

Kabóca Bábszínház: Dödölle


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés