bezár
 

film

2023. 05. 20.
Magyar operatőrök alkotásai a Zsigmond Vilmos-fesztivál új szekciójában
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Magyar operatőrök alkotásai a Zsigmond Vilmos-fesztivál új szekciójában Hét magyar operatőr alkotását vetítik le a Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál új szekciójában október végén Szegeden - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.

Az előzsűri csaknem négyszáz nevezésből választotta ki az operatőri munkát fókuszba helyező fesztivál versenyprogramjában szereplő filmeket. Október 24. és 28. között a nézők nyolc-nyolc nagyjáték- és dokumentumfilmet, húsz rövidfilmet és négy kísérleti filmet láthatnak majd Magyarország egyik legszebb, több mint százéves, hagyományos filmszínházában, a szegedi Belvárosi Moziban.

prae.hu

A közlemény szerint a zsűri javaslatát elfogadva hét hazai alkotók által jegyzett - nemzetközi fesztiválokon szereplő - filmet is műsorra tűznek ősszel, melyeket a Magyar Operatőrök Hete szekción belül tekinthetnek meg az érdeklődők. A Csuja László és Nemes Anna rendezők Szelíd című filmjét Nagy Zágon fényképezte, a Magasságok és mélységek (rendező: Csoma Sándor) operatőre Tóth Levente volt, Gajdics Dávid fotografálta a Zanox - Kockázatok és mellékhatások című alkotást (rendező: Baranyi Benő), Veszélyes lehet a fagyi (rendező: Szilágyi Fanni) operatőre Szilágyi Gábor volt, a Cicaverzum (rendező: Szeleczki Rozália) című filmet M. Deák Kristóf fényképezte, Az első kettő (rendező: Szövényi-Lux Balázs) című alkotás Vass Gergely operatőr munkája, Aki legyőzte az időt - Keleti Ágnes (rendező: Oláh Kata) című filmet pedig Csukás Sándor fotografálta.

Az idei fesztiválon a Magyar Filmoperatőrök Egyesülete (HCA) is díjazza az általuk legjobbnak talált filmet, az elismerést bármelyik kategóriából, így az új szekcióból kikerülő film is elnyerheti.

A filmfesztivál ötlete 2016-ban, a szegedi születésű Zsigmond Vilmos halálának évében merült föl, az első fesztivált 2017-ben szervezték meg. A rendezvény évről-évre ráirányítja a figyelmet a filmkészítés egyik legfontosabb társalkotójára, az operatőrre, munkája jelentőségére, s egyúttal lehetőséget teremt a fiatal filmesek bemutatkozására.

Fotó: zsigmondvilmosfilmfest.com

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Luke Korem és Simon Verhoeven Milli Vanilli – Az évszázad botránya című filmjeiről
George Miller: Furiosa – Történet a Mad Maxből
Hajdu Szabolcs: Kálmán-nap
Jonathan Glazer: Érdekvédelmi terület

Más művészeti ágakról

Bemutatták Nyerges Gábor Ádám Vasgyúrók című kötetét
Az Elérhetetlen című kötet bemutatójáról
Az acb Galéria Redők című tárlatáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés