bezár
 

zene

2023. 06. 06.
43. kaláka fesztivál
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
43. kaláka fesztivál Nulladik nappal, a fesztiválnyitó Verskoncerttel indul a 43. Kaláka Fesztivál; a június 22-25. között Egerben zajló seregszemlén fellép többek közt a Budapest Ragtime Band, a Zűrös Big Banda, a Kollár-Klemencz Kamarazenekar, az Aranyakkord, a Canarro együttes, a Platon Karataev, a Hot Jazz Band, Ferenczi György és az 1-ső Pesti Rackák és Földes László, Hobo is.

Gryllus Dániel, a Kaláka együttes alapító tagja, a program művészeti vezetője az esemény hétfői, Sebő Ferenc zenész-dalszerző- népzenekutatóval közösen tartott sajtótájékoztatóján elmondta: a Kaláka fesztiválok talán legfontosabb közös vonása, hogy nem egy adott stílushoz, hanem a minőséghez és színvonalhoz ragaszkodnak, de stílusok terén széles palettáról válogatnak. Kiemelte: idén a programok nagy többségét az Érsekkertben tartják.

A június 22-i, Weöres Sándor 110. születésnapjára időzített fesztiválnyitó Verskoncert - melyben a Kalákán kívül Sebestyén Márta és a Sebő Együttes is közreműködik - a Rege Birtokon lesz, míg június 24-én Gryllus Dániel és Sumonyi Zoltán Tíz példázat című előadását az egri református templomban tekinthetik meg az érdeklődők.

Az idei fellépők között lesz a házigazda Kaláka mellett a Folksz, a Budapest Ragtime Band, a Zűrös Big Banda, a Kollár-Klemencz Kamarazenekar, az Aranyakkord, a Canarro együttes, a Platon Karataev, a Hot Jazz Band, Ferenczi György és az 1-ső Pesti Rackák, Földes Hobo László, valamint a török zenét játszó Nasip Kismet Band.     

Gryllus Dániel kiemelte: a Gyerekfesztiválon szombat és vasárnap délelőtt koncertek, interaktív programok, kézműves foglalkozások, játszóház, bábszínházi előadás és játszóházak várják a családokat. A Bródy Sándor könyvtár Kaláka versnyomozást indít segítő kutyákkal és kvízjátékot is szervez június 23-án - hangzott el a tájékoztatón, ahol a szervezők újdonságként szóltak az Ökokaláka blokkról is, mely a környezetvédelem, környezeti nevelés, fenntarthatóság jegyében zajló ingyenes kísérőprogramja lesz a fesztiválnak.

Minczér Gábor, Eger alpolgármestere kijelentette: a Kaláka Fesztivál Eger kulturális életének ékköve, a város egyik leglátogatottabb, legnépszerűbb, az önkormányzat által is támogatott rendezvénye.

A kép forrása: https://kalakafesztival.hu/

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

A Werther koncertszerű előadása a Salzburgi Ünnepi Játékokon
Gondolatok Fazekas Gergely Négynegyed című kötetéről
MÜPA, Budapesti Wagner-napok, Ring 3: Siegfried. 2026.06.20.

Más művészeti ágakról

Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 45. számáról
Horváth Adél Sok ördögök című regényéről
Az Irma, te édes című előadás az Orlai Produkciós Irodánál
Titeket ki akar lóvá tenni?


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés