bezár
 

film

2023. 06. 06.
Ti hogyan éltek?
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Ti hogyan éltek? A Ghibli Stúdió előzetes és reklámkampány nélkül mutatja be Mijazaki Hajao Oscar-díjas japán animációs mester új, Ti hogyan éltek? című alkotását - írta a The Guardian című brit napilap online kiadása hétfőn.

Szuzuki Tosio producer egy japán magazinnak adott interjújában elmondta, hogy sem előzetese, sem tévé- vagy újságreklámja nem lesz a július 14-én megjelenő új animációs filmnek.

prae.hu

Ugyanakkor a közönség nem maradt teljesen információ nélkül, ugyanis az animációs filmet gyártó Ghibli Stúdió decemberben kiadott egy plakátot, Mijazaki pedig egy 2017-es interjúban elárulta, hogy a filmet Josino Genzaburo 1937-es, azonos című regénye ihlette, de annak nem közvetlen adaptációja.

Mijazaki tíz éve, a 2013-ban bemutatott Szél című műve óta nem jelentkezett új animével. A Szél sikere után az alkotó közölte a sajtóval, idős korára tekintettel nyugdíjba vonul, de aztán mégis elkezdett dolgozni a Ti hogyan éltek? című filmen.

Maga a könyv egy gyerek felnőtté válását mutatja be a barátaihoz és nagybátyjához fűződő kapcsolatain keresztül. Mijazaki 2003-ban kapott Oscar-díjat a Chihiro szellemországban című rajzfilmjéért, és 2014-ben életművét is Oscar-díjjal ismerte el az amerikai filmakadémia. Alkotásait elsősorban a modern civilizáció bírálata és a természet iránti rajongás jellemzi.

A kép forrása: https://www.facebook.com/watch/studioghibliuk/

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Bong Joon Ho: Mickey 17
Elizabeth Sankey és Andrea Arnold filmjei
Az Egy újfajta vadon és A legbelsőbb Ázsia - Magyarok nyomában Mongolországban című filmek a 11. Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon

Más művészeti ágakról

Történeti gyökerek, előzmények és érdekességek
Bemutatták Ungár Péter Ismétlődő eltévedés című kötetét, Prae Kiadó, 2025
Jegyzetek Schillinger Gyöngyvér Rohadjon meg az összes című regényéről
Bogdán Viki mesekönyve diszlexiás gyerekeknek


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés