bezár
 

irodalom

2023. 09. 21.
Előrendelhető Weber Kristóf Keringő című regénye és Keringő dalok című kottafüzete
A szerző szeptember 30-án dedikál a Prae Kiadó standjánál (B10)
Tartalom értékelése (6 vélemény alapján):
Kódolt üzenetek, hamis dokumentumok, embercsempészek, titkosügynökök, leplezett ajándékok, váratlan meglepetések, krimiszerű fordulatok várják az olvasót Weber Kristóf regényében. Walz Emil zenekari menedzser és komponista Ausztrián és Budapesten keresztül érkezik meg szülővárosába, Pécsre, a kalandos autóútját kísérő személyek kavalkádja pedig a múlt szövetébe ágyazódik. 

Feltárul előttünk, ahogy a tehetséges, de korhely művész a nyolcvanas évek késő szocialista miliőjében a karrierjét építi, Budapest kocsmáit és klubjait járja, és közben a szerelemben is próbál helytállni. Az idősödő Walz végül egy nyomozás kellős közepébe csöppenve, kották rejtett üzeneteiben és vendéglők, házibulik elejtett mondataiban leli meg az őt körülvevő világ igazságát, és talán egykori szerelmét is.

A Keringő az egy pont körüli folytonos keringés regénye, és ez az egy pont a zene. A szerző alteregójának világlátása és művészetfelfogása izgalmas, új fénytörésben mutatja meg a muzsikát, és rádöbbent, milyen érzéki módon hatja át életünk egészét.

A Keringő rajzait Láng Orsolya készítette. A szerző portréját Veres Gábor rajzolta.

A Keringő dalok kottafüzet regénymelléklete a szerző Keringő című könyve, mely vele egy időben, 2023 őszén jelenik meg a Prae Kiadónál.

Weber Kristóf szeptember 30-án dedikál a Budapest Nemzetközi Könyvfesztiválon, a Prae Kiadó standjánál (B10)

A Keringő dalok tartalma

Borbély Szilárd: Ahogy most, Ha el tudnám

Kabai Lóránt: Nem sok minden jut eszembe

Molnár T. Eszter: Nevek, E., M

Láng Orsolya: Igézet, Együgyű dalok egy ügy ürügyén

Balogh Endre: Húr, Kolonc, Zárvány

Veszprémi Szilveszter: Kedd

Ughy Szabina: A sebek után

 

A regény megvásárolható a Prae Kiadó webshopjában, a kottafüzet pedig hamarosan letölthető, szintén a webshopból.

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

irodalom

Sziveri Intézet, Veszprém, 2023. november 8.
A Nyitott Műhelyben mutatta be a Látó Szépirodalmi Folyóirat az októberi számukat
irodalom

Prae Műfordító Tábor, tábori napló, 3. nap

Más művészeti ágakról

art&design

Interjú Révész Emese művészettörténésszel
gyerek

Budapesten, Debrecenben és Szegeden 2024. januárjában
Jakob Bro and Joe Lovano: „Once Around The Room” koncertje a Müpában, 2023. október 26.
art&design

Interjú Hegyi Lóránddal


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés