bezár
 

art&design

2023. 11. 11.
Art Weekend december elején
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Eddig több mint tizenöt galéria és kiállítótér jelezte részvételét az Art Weekend Budapest (AWB) programsorozaton, amelyet első alkalommal rendeznek meg a fővárosban december 1. és 3. között.

A program fő célja, hogy a budapesti galériák év végi vásáraira fókuszálva szélesebb betekintést adjon a budapesti kortárs képzőművészeti színtérről.

A résztvevők között szerepelnek kereskedelmi galériák, műtermi és banki kiállítóterek is, amelyek akár helyszíni, szervezett túrák keretében, akár önállóan és ingyenesen is látogathatók lesznek.

A programsorozat elsősorban a magyar képzőművészeti szféra fejlődését és fenntarthatóságát szolgálja, miközben magukra az alkotókra, kiállítóhelyekre irányítja a figyelmet.

Naponta két alkalommal, több helyszínen, vezetett túraútvonalak is indulnak majd ARTtour néven, míg a Cross-ARTtour eseményeken társművészeti szereplők, például divattervezők, filmrendezők, zeneszerzők, táncművészek kísérik a művészeti sétát, és osztják meg gondolatainkat, érzéseiket a kiállított alkotásokkal kapcsolatban.

A programok között lesznek műteremlátogatások, beszélgetések a művészekkel, sőt az egyik kiállításhoz kapcsolódva tetováló nap és művészeti vásár is szerepel a programban.

Az AWB a nemzetközi Art Weekend események sorában helyezkedik el, és a Gallery Weekend Budapest társeseményeként igyekszik tovább erősíteni a kortárs képzőművészet megértését, népszerűsítését.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

art&design

Enyedi Zsolt a Szófiai Liszt Intézet rezidenciaprogramján rendezett kiállításáról
Az Amikor Galéria debütálása a művészeti galériák soraiban

Más művészeti ágakról

Kemény Lili Nem című kötetéről a miskolci bemutatón Moklovsky Rékával beszélgetett
Hodászi Ádám: Kikönnyítve című drámája az Apertúra Bázison
színház

Az ÖrkényKÖZ 1,5 ezrelék bemutatójáról
irodalom

A Gyász, hagyaték és túlélet József Attilánál alcímet viselő könyv a Kortárs Kiadó gondozásában látott napvilágot


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés