bezár
 

irodalom

2024. 01. 02.
Csütörtökön temetik Kovács András Ferencet
Marosvásárhelyen temetik Kovács András Ferenc Kossuth-díjas erdélyi magyar költőt, esszéírót, műfordítót, dramaturgot
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Látó szépirodalmi folyóirat hétfőn a Facebook-oldalán tájékoztatott egykori főszerkesztője temetéséről. Közölték, hogy a gyászszertartás csütörtökön helyi idő szerint 15 órától lesz a marosvásárhelyi református temető ravatalozójában.

KAFKovács András Ferenc 1959. július 17-én, Szatmárnémetiben született. Középiskolába szülővárosában járt, 1978-ban érettségizett a helyi Kölcsey Ferenc Gimnáziumban. Felsőfokú tanulmányait a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetemen végezte, 1984-ben magyar-francia szakos tanári diplomát szerzett. Székelyudvarhely környéki helységekben tanított 1984 és 1989 között; 1990-től a marosvásárhelyi Látó című szépirodalmi folyóirat versrovatának szerkesztője, főszerkesztő-helyettese, 2008 és 2019 között pedig főszerkesztője volt. Verseket 1977-től, gyermekverseket 1981-től közölt, félszáznyi kötet szerzője. Verseiből több nyelven, több változatban is készültek fordítások.

A költő 1996-ban József Attila-díjat kapott; 2006-ban a Magyar Köztársaság Babérkoszorú díját ítélték neki oda a kortárs magyar lírában kivételes gazdagságú életművéért, a marosvásárhelyi Látó című folyóiratért végzett munkájáért, műfordításaiért és páratlan költői képzettségéért. A magyar költészetet alapvetően gazdagító életművéért 2010-ben Kossuth-díjjal tüntették ki. Requiem Tzimbalomra című verskötetéért 2020-ban elnyerte az Artisjus Irodalmi Nagydíjat. Kovács András Ferenc 2022-ben Prima Díjat, 2023-ban Bertók László Költészeti Díjat kapott.

prae.hu

Fotó: Látó szépirodalmi folyóirat Facebook  hivatalos oldala

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Szubjektív esszé egy koreai költészeti könyvbemutatóról
irodalom

Bemutatták Szeles Judit Világatlasz című verseskötetét
Bakos Gyöngyi Nixon nem tud lépcsőzni című kötetéről
Bemutatták Ungár Péter Ismétlődő eltévedés című kötetét, Prae Kiadó, 2025

Más művészeti ágakról

Len Wiseman: Balerina
gyerek

Június 20-tól 3 napos programsorozat várja a családokat
Händel Jephtha című oratóriuma az Il Pomo d'Oro előadásában


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés