bezár
 

film

2024. 05. 09.
Mintegy száz filmet vetítenek a nyári Magyar Mozgókép Fesztiválon
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Mintegy száz filmet vetítenek a nyári Magyar Mozgókép Fesztiválon Mintegy száz filmet láthatnak majd az érdeklődők a Magyar Mozgókép Fesztiválon június 12. és 15. között. Az új néven, MOZ.GO fesztiválra keresztelt rendezvényt Veszprémben, Balatonfüreden és Balatonalmádiban rendezik - közölte Veszprémben tartott csütörtöki sajtótájékoztatóján Káel Csaba, a mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos.

Tizenkét helyszínen várják majd az érdeklődőket a magyar film legnagyobb hazai seregszemléjén. A fesztiválon az elmúlt év legsikeresebb alkotásai mellett premier filmeket és klasszikusokat is láthatnak a nézők. Az évről évre egyre több szakmai program és néző jelenlétével megvalósuló rendezvény a Nemzeti Filmintézet és az Európa Kulturális Fővárosa program szervezésében és a Magyar Filmakadémia védnökségével jön létre.

Csáky Attila, a Magyar Mozgókép Fesztivál igazgatója elmondta, hogy június 12-én a Ma este gyilkolunk című film bemutatójával indul majd a fesztivál a Históriakertben. Új helyszínként az Agórban és a balatonfüredi kongresszusi központban is láthatnak majd filmeket a látogatók. Az animációs filmek 110 éves évfordulója apropóján két kategóriában is díjazzák majd ezeket az alkotásokat, lesz egész estés és rövidfilm kategória, újdonsága a fesztiválnak, hogy a magyar producereket is díjazzák majd. Itt lesz a premierje többek között Pigniczky Réka Kaláka a Kárpátoktól a Karib-tengerig című dokumentumfilmjének, amely a Kaláka együttes történetét kíséri végig 55 éven, 1300 dalon és 45 országon keresztül. Ugyancsak láthatják a bemutatóját a nézők Hegedűs Péter Hallasz engem? című VR és animációs elemeket is tartalmazó alkotásának.

 A Magyar Mozgókép díjakról öt fős szakmai zsűri dönt, melynek tagjai lesznek: Udvaros Dorottya színművész, Ternovszky Béla rajzfilmrendező, Dombrovszky Linda rendező, Kárász Róbert, a Duna Médiszolgáltató tartalomfejlesztésért felelős igazgatója és Lukácsy György dramaturg, forgatókönyvíró

Kép forrása: Magyar Mozgókép Fesztivál

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

film

Csütörtökön díjnyertes filmekkel indul a Szemrevaló Filmfesztivál
A 83. Nemzetközi Velencei Filmfesztiválról
Nem vagy egyedül cikksorozat - Edward Berger: Egy szerencsejátékos vallomása
Jonas Mekas és William Basinski

Más művészeti ágakról

gyerek

Julia Donaldson és Axel Scheffler Fischer Iván gyerekoperáját is megnézi
Bende Tamás Visszatérés az északi partra című verseskötetének bemutatójáról
Szabó Lőrinc és Somlyó Zoltán találkozása (Kőbányai Jánosnak ajánlva)
Idegen Virágok - Kiss Adrienn kiállítása az Irokéz Galériában


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés