bezár
 

film

2024. 05. 19.
Imázsia Kínai Filmhét május 24-től az Urániában
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Imázsia Kínai Filmhét május 24-től az Urániában Hat nagyjátékfilm, két kisfilmes blokk és egy irodalmi kísérőrendezvény szerepel a 2024 Imázsia Kínai Filmhét című filmszemle programjában, amelyet május 24-től 28-ig tartanak a fővárosi Uránia Nemzeti Filmszínházban.

Az ötnapos fesztivál a tavalyi Imázsia Filmnapok folytatása. A program gazdagabb az előző évinél - közölték a szervezők szombaton az MTI-vel.

prae.hu

A vetítésekre kínai filmes vendégeket is várnak, a nézők találkozhatunk a programban szereplő Egy lány Hunanból című alkotás rendezőjével, Hszie Fej-jel, a Mr. Vu című thriller rendezőjével, Ting Senggel, és a Pekingi Filmakadémia dékánja, Vu Kuanping is Budapestre érkezik.

Az idei programsorozat a Pekingi Filmakadémia, a Budapesti Kínai Kulturális Központ és az Imázsia Nonprofit Kft. közös szervezésében valósul meg, a budapesti kínai nagykövetség kiemelt támogatásával. A hivatalos megnyitó május 25-én szombaton lesz, a Pekingi történet című film vetítése előtt.

A közlemény kiemelte: az Imázsia Kínai Filmhét célja, hogy a kínai filmművészet és filmgyártás kiemelkedő filmjeiből ízelítőt adjon a magyar nézőknek, illetve magyar résztvevők, alkotások bevonásával lehetőséget adjon közép- és hosszútávon valódi kapcsolódások kialakulására a két ország filmrajongói és filmesei között.

A filmhéten öt kínai és egy magyar játékfilmet tekinthetnek meg az érdeklődők.

Az eseménysorozat első vetítése a 2018-as Élek, halok, gazdagodok, amely az elmúlt évtizedek egyik legnagyobb közönségsikere volt, az akkor elsőfilmes Ven Muje rendezésében, és továbbra is a húsz legnagyobb bevételt hozó kínai film között található. A mű a gyógyszeripari vállalatoknak kiszolgáltatott kisemberek nehéz helyzetét járja körbe, mindezt vígjátéki elemekkel.

A hétvégén két klasszikus alkotást tekinthetnek meg a nézők, a Pekingi történetet és az Egy lány Hunanból című filmet. Előbbi a régi Peking elfeledett világába, utóbbi a festői dél-kínai vidékre kalauzolja a nézőket. Az Egy lány Hunanból szerepelt az 1987-es Cannes-i Filmfesztivál Un Certain Regard szekciójában, majd ez lett az első szárazföldi kínai film, amely az Egyesült Államokban moziforgalmazásba került. A film az egyes vidéki falvakban régen szokásban volt gyermekházasság társadalmi következményeit mutatja be egy fiatal lány sorsát követve, a rendező Hszie Fej ott lesz a vetítésen.

A Mesterjátszma című magyar thriller úgy kapcsolódik Kínához, hogy tavaly szeptemberben megjárta Fucsout, ahol a Silk Road Film Fesztiválon vett részt. Tóth Barnabás rendezőt a filmen kívül kínai útjának élményeiről is fogják kérdezni.

A Mr. Vu (Saving Mr. Wu) című, 2015-ben bemutatott filmben az Ázsiában szupersztárnak számító Andy Lau is szerepel. A rendező Ting Seng, aki szintén itt lesz Budapesten, többször forgatott közösen Jackie Channel is, ő is az akciódús közönségfilmekben utazik. A történet alapját egy megtörtént emberrablás adta; külön érdekesség, hogy a való életben elrabolt színész alakítja a film egyik rendőrnyomozóját.

A program legfrissebb játékfilmje egy fiatal rendező, Ku Hsziaokang legújabb alkotása, A Nyugati-tó partján, amely áprilisban került a kínai mozikba, és a hangcsou-i Nyugati-tónál, illetve annak környékén játszódik: egy asszonyt a fia egy csaló szervezet karmai közül próbál kiszabadítani.

A játékfilmek magyar és angol feliratokkal, eredeti nyelven lesznek megtekinthetők, a Mesterjátszma pedig kínai feliratozással.

Hétvégén az Uránia Nemzeti Filmszínház Csortos termében az esti vetítések előtt egy-egy rövidfilmválogatásból is szemezgethetnek az érdeklődők, ezek ingyenesen, az Uránia honlapján történő előzetes regisztrációval látogathatók.     A színpadi közöségtalálkozók és beszélgetések mellett a Kortárs Kínai Könyvklub eseménye is az Urániába költözik. A programon kínai szakemberek járják körbe a film és irodalom sokrétű kapcsolatát.

Bővebb információk a https://urania-nf.hu/esemenyek/2577/2024/05/24/_2024-imazsia-kinai-filmhet linken találhatók.

Kép: Uránia Nemzeti Filmszínház Facebook oldala

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Luca Guadagnino: Vadászat után
Interjú Nemes Jeles Lászlóval

Más művészeti ágakról

Az Élet és irodalom LXIX. évfolyamának 51‒52. számáról
Az Élet és Irodalom LXIX. évfolyamának 50. számáról
irodalom

Prae Műfordító Tábor, tábori napló, 5. nap
Musica Moralia a Dugattyúsban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés