bezár
 

színház

2024. 06. 18.
Pénteken kezdődik a kisvárdai színházi fesztivál
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Pénteken kezdődik a kisvárdai színházi fesztivál Pénteken kezdődik Magyarország egyik legnagyobb, évente megtartott színházi seregszemléje, a Magyar Színházak 36. Kisvárdai Fesztiválja, a szakmai programban idén huszonhat előadás szerepel, közülük tizenhetet a versenyprogram keretében láthat a közönség - közölték a szervezők az MTI-vel.

Az érdeklődők a művészetek házában, a zsinagógában és a Refi színpadon élvezhetik a vígjátékokat, nagyoperetteket, drámákat, monodrámákat és musicalt. A versenyelőadásokat öttagú zsűri értékeli, amelynek tagjai Elek Tibor irodalomtörténész, Lőkös Ildikó dramaturg, Nagy Katica színésznő, Pataki András rendező és Tapasztó Ernő színész-rendező lesznek, akiket az előadások utáni szakmai beszélgetéseken is lehet majd kérdezni - olvasható a közleményükben.

A tizenhét versenyelőadás mellett kilenc szórakoztató darabot láthat a közönség, a szakmai zsűri által, különböző kategóriákban odaítélt díjakat pedig a fesztivál zárónapján, június 29-én adják át.

A seregszemle idei díszvendége a megalapításának 25. évfordulóját ünneplő székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház lesz. A jeles alkalomhoz kapcsolódóan Felvonásokon át az idő címmel a színház elmúlt negyedszázadáról készült dokumentumfilmet vetítik le, illetve fotókiállítást is rendeznek.

Ünnepi esemény lesz Farkas Ibolya színművész 85. születésnapja és színészi pályájának 65 éves jubileuma. A művésznő tiszteletére műsorra tűzik Tatár Rózsa Ady és Adél című monodrámáját, a marosvásárhelyi Spectrum Színház előadásában. Bemutatják Nagy B. Sándor dramaturg beszélgetőkönyvét Nemes Levente színművésszel, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház egykori igazgatójával. Az érdeklődők emellett megtekinthetik a Semmelweis című filmet is, amelyet közönségtalálkozó követ az alkotókkal.

Az aktív pihenést kedvelőknek interaktív helytörténeti sétákat kínálnak a szervezők: a résztvevők különleges perspektívából ismerhetik meg Kisvárda zsidó vonatkozású emlékeit és emlékhelyeit, valamint a fesztiválnak helyet adó város történelmi múltját.
 

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Alexandre Bisson Az államtitkár úr című darabja a Pesti Színházban
színház

Show, bűn és erkölcsi komfort a Katona Chicago-előadásában
színház

A Sirokkó Szövetkezet Keleti Blokk – Tömegpánik egy felvonásban című darabjáról
Cseresznyéskert-adaptáció a Nemzeti Táncszínházban

Más művészeti ágakról

A Magyar Állami Operaház új Così fan tutte-előadásáról
A veszprémi Sziveri Intézet működése 2019 és 2026 között
A Krasznahorkai – Út a Nobel-díjig című kiadvány bemutatójáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés