bezár
 

zene

2024. 10. 19.
Lemezen a Mini 1993-as sportcsarnokbeli koncertje
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Lemezen a Mini 1993-as sportcsarnokbeli koncertje Első alkalommal jelenik meg a legendás Mini együttes 1993-ban a Budapest Sportcsarnokban adott koncertjének zenei anyaga.

A Mini: 25 év rock – a Nagykoncert című CD-n hallható dalokat 31 évvel ezelőtt a zenekar technikusai vették fel, így maradt meg az utókor számára.

A hétfőtől elérhető CD a tavaly tavasszal 75 évesen elhunyt Török Ádámnak, a magyar progresszív blues-rock egyik legfontosabb alakjának, énekesnek és fuvolásnak, illetve zenekarának állít emléket.

A lemezen olyan ma már klasszikus számok hallhatóak, mint a Halványkék gondolat, a Kereszteslovag, a Kell a barátság, a Gőzhajó vagy a Vissza a városba.

Az 1993-as BS-koncerten a Mini 1968-as megalakulása negyedszázados évfordulóját ünnepelte. Az együttes akkor már tíz éve - majd utána is, egészen 1999-ig - inaktív volt, de a jubileum alkalmából újra összeálltak a régi tagok egy nagy koncertre.

Színpadra lépett Török Ádám (ének, fuvola), Papp Gyula (billentyűs hangszerek), Balogh "Szivacs" Jenő (dob), Kunu László és Németh Alajos (basszusgitár), Németh Károly (billentyűs hangszerek), Németh "Nemecsek" Tamás (dob), Tátrai Tibor (gitár), Závodi János (gitár).

A felvételen hallható műsor ötvözi a Mini több korszakának zenei világát: egyaránt szerepelnek rajta progresszív megszólalású bluesos, valamint dzsesszrockos dalok.

A koncertanyagon hallható Bartók Béla Este a székelyeknél és Első román tánc című művének feldolgozása is.

A koncertet megelőző zártkörű főpróbát egy paksi sörözőben tartották (Török Ádám szorosan kapcsolódott a paksi Gastroblues Fesztiválhoz), az ott készült hangfelvétel az elmúlt három évtizedben több alkalommal és formában is megjelent, legutóbb 2023-ban dupla LP-n, szintén a Moiras Records gondozásában 25 év rock címmel.

Fotó: Fortepan

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Beethoven Fidelioja a 2026-os Bajor Operafesztiválon
Jonas Mekas és William Basinski
Zenés táncszínházi kísérlet Mozart Requiemje nyomán / Festival d’Aix-en-Provence - Adelaide Festival, Theater Basel, Wiener Festwochen, Palau de les Arts Reina Sofía, La Monnaie koprodukció / De Munt, július 12.

Más művészeti ágakról

A tehetséggondozás útjai az építészetképzésben II. – Tudósítás két tételben
gyerek

Julia Donaldson és Axel Scheffler Fischer Iván gyerekoperáját is megnézi
Travis Knight: Wildwood - A tiltott Vadon
BIFF - Beszélgetés forgatókönyvírásról és az egyéni hang megőrzéséről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés