Eunice (Fernanda Torres) boldogan él férjével és közös gyermekeikkel Rio de Janeiróban. A férj, Rubens Paiva azonban ellenzéki politikus, az épp regnáló katonai diktatúra egyik hangos kritikusa, így 1971-ben a hatóságok erőszakkal elviszik őt otthonából. Eunice és a gyerekek ezáltal nemcsak a családfő hiányával, de az elnyomó rendszer valódi arcával is szembesülnek. Évekig várják vissza Rubenst, aki lehet, hogy soha nem térhet már haza. Eunice azonban nem nyugszik, és elhatározza: megkeresi eltűnt férjét.

Walter Salles családdrámába oltott politikai krimije a később ügyvédként és emberi jogi aktivistaként híressé vált Eunice Paiva szemszögéből mutatja be Brazília történelmének egyik legsötétebb időszakát. A film Eunice és Rubens legidősebb fiának, Marcelo Rubens Paivának az azonos című könyve alapján készült, aki apja eltűnése idején 11 éves volt. A három Oscar-díjra jelölt (legjobb film, legjobb nemzetközi film, legjobb női főszereplő) Én még itt vagyok nagyszabású, évtizedeken átívelő, megrázó portré egy családról, akik az igazság keresésére tették fel az életüket.

Az Én még itt vagyok ősszel a Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon a legjobb forgatókönyvnek járó díjat kapta, majd a New York-i és a torontói filmfesztiválok programjában is szerepelt. Fernanda Torres-t a legjobb női főszereplők kategóriájában jelölték a Golden Globe-ra, amelyet az első brazil színésznőként nyert el. A filmben Torres mellett szerepel az édesanyja, Fernanda Montenegro, akit ugyanúgy egy Walter Salles-rendezés, a Központi pályaudvarban nyújtott alakításáért jelöltek Golden Globe-ra és Oscarra 1999-ben.

„Amikor először olvastam Marcelo Rubens Paiva könyvét, mélyen megérintett. Paiva elsőként mesélte el a desaparecidos – azok az emberek, akik a brazil diktatúra alatt tűntek el nyomtalanul – történetét a túlélők szemszögéből. Eunice Paiva, egy ötgyermekes édesanya tapasztalatain keresztül egyszerre tárult fel a veszteség feldolgozásának terhe, és egy történelmi seb, amitől a mai napig szenved a nemzetünk. Ez a film rendkívül személyes: ismertem ezt a családot, és barátok voltunk a Paiva-gyerekekkel. Az otthonuk máig élénken él az emlékeimben. Az alatt a hét év alatt, míg az Én még itt vagyok megszületett, Brazília ismét veszélyesen közel sodródott az 1970-es évek disztópiájához – ez pedig még sürgetőbbé tette ennek a történetnek az elmesélését.” – nyilatkozta a rendező.

Forrás: magyarhangya