bezár
 

zene

2025. 04. 14.
Budapesti turnéállomáson a Subways
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Budapesti turnéállomáson a Subways Budapestre is eljön idei európai turnéja során a Subways. A brit punk rock csapat december 3-án a Dürer Kertben játszik.

A jubileumi Subways koncertsorozat címe a húsz évvel ezelőtt megjelent első lemez, a Young for Eternity után For Eternity Tour, a zenekar egy októberben When I'm With You címmel megjelenő válogatáslemezzel is készül – közölte a szervező Broadway Event az MTI-vel.

A Subways 2005-ben robbant be a köztudatba az aranylemezig jutó Young for Eternity című stúdióalbummal, amely egycsapásra elindította őket a nemzetközi siker felé. A Rock & Roll Queen című dal azóta is állandó szereplője a rockrádiók műsorának és a streaming listáknak, immár több mint 100 milliós lejátszással.

A Subways húsz éve alatt több mint ezer koncertet adott világszerte. Olyan előadók vendégeként játszottak, mint az Oasis, a Foo Fighters vagy az AC/DC, valamint szinte minden nagyobb fesztiválon megfordultak, így Glastonburyben, Readingben, Leedsben, a Rock am Ring-en, a Lollapaloozán vagy a Szigeten.

Öt stúdióalbummal a háta mögött a Subways az októberben megjelenő When I'm With You válogatáslemezzel ünnepli meg jubileumát, amin korábbi kislemezeik és slágereik mellett két új dal is helyet kap. A gyűjtemény az Oh Yeah című debütáló kislemezzel indul, majd olyan sorrendben követik egymást a dalok, hogy azok visszaadják a zenekar élő fellépéseinek energiáját.

Az anyagon helyet kapnak a kezdeti korszak emblematikus dalai – például a With You, az I Want to Hear What You Have Got to Say és a Kalifornia –, akárcsak az ismert slágerek, így a We Don't Need Money to Have A Good Time és a Kiss Kiss Bang Bang. A lemezt Rock & Roll Queen zárja.

A két új dalban, az I Need to Feel You Closer-ben és a Passenger's Side-ban már a zenekar új dobosa, Camille Phillips játszik, aki 2023-ban csatlakozott Billy Lunn (ének, gitár) és Charlotte Cooper (ének, basszusgitár) mellé, miután az alapító tag, Josh Morgan családi okok miatt távozott a zenekarból. A When I'm With You dalain olyan világhírű producerek dolgoztak, mint Butch Vig, Stephen Street és Ian Broudie.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Beszélgetés a PRAE20 konferencián
Beszélgetés Mátrai Péterrel
MÜPA, Budapesti Wagner-napok, Ring 4: Az istenek alkonya. 2026.06.21.

Más művészeti ágakról

Horváth Adél Sok ördögök című regényéről
Szabó Lőrinc és Somlyó Zoltán találkozása (Kőbányai Jánosnak ajánlva)
Az Irma, te édes című előadás az Orlai Produkciós Irodánál
BIFF - Beszélgetés forgatókönyvírásról és az egyéni hang megőrzéséről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés