bezár
 

zene

2025. 05. 12.
Évadzáró a Zeneakadémián
Liszt Ferenc Kamarazenekar koncertje
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Évadzáró a Zeneakadémián Két kompozíció Veress Sándortól és egy Muszorgszkij-darab hangzik el a Liszt Ferenc Kamarazenekar évadzáró koncertjén május 14-én a budapesti Zeneakadémián.

Az est első felében Veress Sándor Négy erdélyi tánc című darabja és a ritkán játszott Zongoraverseny csendül fel Fejérvári Zoltán előadásában, a zenekar közreműködésével.

prae.hu

A koncert második felében Muszorgszkij Egy kiállítás képei című műve hallható új megközelítésben. Az átdolgozást Izidor Leitinger kortárs zeneszerző és elektronikus zenei művész készítette, kifejezetten a Liszt Ferenc Kamarazenekar számára.

A vonószenekart elektronikával kiegészítő Leitinger új fényt vetít a jól ismert zenei tablóra: nem csupán hangszerelésről, hanem zenei újragondolásról van szó. A darab ebben a formában most hangzik el először.

„A kreativitás és az új utak keresése nemcsak elv, hanem belső késztetés is számomra. Amikor Izidor Leitingerrel elkezdtünk dolgozni a Muszorgszkij-átiraton, pontosan ez a szellemiség vezetett bennünket. A zenekar mindig is nyitott volt a különleges megközelítésekre" – nyilatkozta a munkafolyamatról Várdai István.

A Liszt Ferenc Kamarazenekar 2025/26-os évadát is ebben a szellemben építi, „hangokból szőtt szenvedély vezeti a műsorválasztást és az előadásokat”. A bérletek értékesítése május 14-én kezdődik.

Képek: Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Heo Yoon-jeong koreai citeraművész koncertje az Eiffel Műhelyházban
Az Új Anya pécsi lemezbemutató búcsúkoncertje
Az ország legismertebb előadóival énekel együtt a gyermekkórus
Ellentétek párbeszéde – Schönberg és Boulez a Zene Házában

Más művészeti ágakról

A Kuba és Alaszka és a Szanatórium című dokumentumfilmek a 22. Verzió Filmfesztiválon
Az Amerika alulnézetből és a Szilánkok a 22. Verzió Filmfesztiválon
színház

Szabó Magda Az a szép, fényes nap történelmi drámája a Csokonai Nemzeti Színházban
film

Véget ért a 2. Budapest International Film Fesztivál


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés