bezár
 

színház

2025. 05. 28.
Komlói Amatőr Színházi Találkozó idei versenyprogramja
Kilenc produkció száll versenybe egymással
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Kilenc - közöttük egy muravidéki - társulat méretteti meg magát a május 29. és június 1. között zajló Komlói Amatőr Színházi Találkozó (KASZT) versenyprogramjában - közölték a seregszemle szervezői kedden az MTI-vel.

A tizenegyedik alkalommal zajló fesztivál versenyprogramját a székesfehérvári EZIS Színház Sógornők című, Michel Tremblay és Parti Nagy Lajos tollából született produkciója nyitja a rendezvény pénteki napján, amikor a pécsi Eck Imre Alapfokú Művészeti Iskola Pacsirta Csoportja az Ekszkalibur című darabot is előadja. Ugyanezen a napon a gödöllői Club Színház Háy Gyula Tiszazug című művét, valamint a székesfehérvári Örökség csoport Anton Pavlovics Csehov két egyfelvonásos komédiájával jön a Medve és Leánykérés címmel.

Szkéné színház

Szombaton ugyancsak a fejéri vármegyeszékhelyről érkezik a Teleki Diákszínpad Ken Kesey legendás regényéből készült színpadi adaptációval, a Száll a kakukk… című darabbal, majd a pápai S.K. Társulat Molnár Ferenc népszerű művét, Az üvegcipőt mutatja be.

Szintén szombaton kerül színre a házigazda komlói Súgólyuk Színház Csillámló Sziklafalon című, József Attila szellemiségét idéző összeállítása, majd Szlovéniából a lendvai LeSzSz Társulat Spiró György Csirkefej nagysikerű művével versenyez.

Idén kimondottan gyermekeknek, családoknak készülő előadást is meghívtak a szervezők: vasárnap a székesfehérvári Szabad Színház Bogárka-Land című produkcióval látogat el Komlóra.

A hagyományoknak megfelelően idén is tartanak kiegészítő, OFF programokat. Látható majd többek között a Szókratész védőbeszéde című előadás, fellép a Cimbaliband, érkezik a Don't Stop The Queen koncert, és helyi együttesek is színpadra állnak.

A zsűrit idén Pataki András Jászai-díjas rendező, a fesztivál igazgatója, Németh Ákos, József Attila-díjas drámaíró, Regős János rendező, a Magyar Szín-Játékos szövetség elnöke és Sipos Ferenc koreográfus alkotja.

A fesztivál minden programja ingyenes, az előadásokra regisztrálni lehet a biztos helyfoglalás érdekében. Az eseményről további részletek a KASZT - Komlói Amatőr Színházi Találkozó című Facebook oldalon olvashatók.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

színház

Az Egy nyár című komédia a Katona József Színházban
A Füsziről és a Roma Hősök Fesztiválról Balogh Rodrigóval beszélgettünk
Tarnóczi Jakab idei, grazi rendezéséről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés