bezár
 

film

2025. 05. 28.
Magyarországon készül a Two Minutes to Midnight
Fóton forog az új magyar-amerikai sci-fi
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A fóti virtuális filmstúdióban is forgatják a Two Minutes to Midnight című magyar-amerikai koprodukcióban készülő, egész estés mozifilmet.

Hatvani Balázs, a film rendezője és forgatókönyvírója a film magyarországi forgatási szakaszához kapcsolódó sajtótájékoztatón elmondta, a több mint 12 évig forgatott független film három történetszálon játszódik: az 1950-es évek Amerikájában, a hidegháború idején kezdődik, majd az 1960-as években folytatódik, végül pedig napjainkban fejeződik be.

A rendező elmondása szerint egy szép és összetett történetben azt szeretné bemutatni, hogy ha az életünkön változtatunk, az nem csak a saját, hanem a körülöttünk lévő „kis univerzumok” életére is pozitív hatással lehet.

Hatvani Balázs kiemelte, hogy a gyerekkorát a Vissza a jövőbe- és az Indiana Jones-filmek határozták meg, és ez a szűrő hat a mai filmes látásmódjára is, de nem egy hollywoodi produkció létrehozása volt a célja.

A fóti virtuális stúdióval kapcsolatban úgy fogalmazott, újabb 12 évet spóroltak az itteni technikával, és kitágultak a lehetőségeik is, egy rendezőnek ugyanis elmondhatatlan nagy segítséget jelent a virtuális stúdió, hogy megmutathassa azt a világot, amit elképzel.

Simon Zoltán, a fóti United Illusions Virtual Production Studio igazgatója elmondta, hogy múlt héten a cannes-i filmfesztiválon azt a felkérést kapta, hogy a stúdióban teremtsék meg az 1960-as évekbeli Los Angelest, egy sivatagi környezetet, valamint egy szobabelsőt. A Fóton alkalmazott virtuális technológiában rejlő lehetőségeket pedig jól mutatja, hogy egy hét alatt létre is hozták a helyszíneket - tette hozzá.

Az igazgató elmondta azt is, hogy a virtuális technológia még gyerekcipőben jár a filmgyártásban, alig nyolcéves múltra tekint vissza a film százéves múltja mellett, de folyamatosan fejlődik, hiszen határtalan lehetőséget ad a kreativitásra.

A fóti stúdió is mindössze néhány hónapja nyílt meg, „még szinte tesztüzemben van” - fogalmazott.

Ugyanakkor a virtuális technológia nagyban támogatja a fenntarthatóságot és a költséghatékonyságot, hiszen nem kell nagy stábbal, sok eszközzel kiutazni távoli helyszínekre - hívta fel a figyelmet Simon Zoltán.

Jim Hanks, a film főszereplője azt mondta, el volt ragadtatva, amikor először megmutatták neki a forgatókönyvet, a forgatás során pedig nagyon jó volt együtt dolgozni, mert a rendező mindig nyitott volt a meglátásaira.

Elmondása szerint a karaktere egy túlélni akaró, őszinte alak, a film pedig szerinte arra hívja fel a figyelmet, hogy a történelem ismétli önmagát, és az embereknek jobbá kell válniuk ahhoz, hogy elkerülhetők legyenek a múlt rossz eseményei.

Stacy Aung, a film egyik szereplője szerint a film arra mutat rá, hogy az embernek mindig van választási lehetősége, mindig dönthet úgy, hogy jobb emberré válik.

A sajtóanyag szerint a Two Minutes to Midnight egy 85 perces misztikus sci-fi, amely a Black Mirror, a Stranger Things és a Fallout hangulatát idézi. A film nem csupán három idősíkon játszódó történet, hanem egy tudatos filmes kísérlet is: a produkció a cselekmény időbeli ívét valós időben követte végig. A szereplők 12 éven keresztül tértek vissza karaktereikhez, így az öregedés, a változás és a sorsfordító események nem maszkkal, CGI-jal vagy pusztán színészi eszközökkel jelennek meg, hanem a kamera előtt válnak láthatóvá.

A film a nukleáris fenyegetettség, a technológiai optimizmus és a társadalmi feszültségek sodrásából indul, és halad a jelen felé három fiatal lány nyomozásán keresztül, akik egy különös város, Remedyville titkai után kutatnak. A helyszín töréspont is egyben, ahol a bűnösöknek nincs kiút, és ahol az események átlépnek egy láthatatlan határt - azt a pontot, amely után már semmi nem térhet vissza a régi rendbe. Egyfajta fekete lyuk, ahol az idő torzul, az ok-okozat feloldódik, és mindenkit elnyel, aki bűnösként lépi át a határát - áll az ismertetőben.

A filmben Jim Hanks mellett szerepel még Paul Gregory, Chris Candy, John Kassir, Carel Struycken, Stacy Aung, Mary Kate Magee, Desteny Tolbert, Isabella Bjorkman, valamint Kálloy Molnár Péter.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Travis Knight: Wildwood - A tiltott Vadon
20 éves visszatekintés
Jonas Mekas és William Basinski

Más művészeti ágakról

gyerek

Julia Donaldson és Axel Scheffler Fischer Iván gyerekoperáját is megnézi
Bende Tamás Visszatérés az északi partra című verseskötetének bemutatójáról
Dürer rinocéroszának majdnem igaz története
Titeket ki akar lóvá tenni?


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés