bezár
 

zene

2025. 06. 19.
Tehetséges fiatalok a PFZ szombati koncertjén
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Tehetséges fiatalok a PFZ szombati koncertjén Egyebek mellett Schumann a-moll zongoraversenye, Mozart fagottversenye, Strauss kürtversenye és Lalo Spanyol szimfóniája is felcsendül a Panon Filharmikusok (PFZ) szombati pécsi koncertjén, amelyen kilenc zenei pályára készülő hangszeresnek biztosít bemutatkozási lehetőséget az együttes.

A PFZ közleményében emlékeztetett arra, hogy a zenekar mindig is igyekezett a városban és annak tágabb vonzáskörzetében élő, vagy Pécsen tanuló, kiugróan magas szinten teljesítő ifjú hangszeresek számára bemutatkozási lehetőségeit nyújtani.

prae.hu

Pécs számos, mára országosan és nemzetközileg is méltatott művésznek jelenti az origót a zenei pályája során, például Boros Misi zongorista, Várdai István csellista és Balogh Ádám zongoraművész.

A 2010-ben elindított tehetségsegítő program keretében szombat este a pécsi Kodály Központban "kilenc zenei pályára készülő hangszeresnek válik ismét valóra egy álma", miután egy független zsűri döntését követően a legkiválóbbak szólistaként léphetnek fel a Pannon Filharmonikusokkal a Mesterek és Tanítványaik című koncerten.

A szólisták: Bacher Ármin (kürt - mestere Kreka László), Csima Adél (fagott - Herpay Ágnes), Fis-Fodor Ráhel Sára (cselló - Fodor Katalin), Gráf Áron (trombita - Hahner Róbert), Juronics Anna Boglárka (oboa - Sturcz László), Kovács Szófia (fuvola - Markóné Szalai Gyöngyvér), Polovi Gréta (hegedű - Soltész Ágnes), Promber Bálint (tuba - Bakró-Nagy György), Varga Zsófia (zongora - Megyimóreczné Schmidt Ildikó és Rippert Péter).

A koncert szakmai mentora és karmestere Vass András, a Pannon Filharmonikusok állandó karmestere lesz.

Az estről, jegyekről további információk a www.pfz.hu oldalon olvashatók.

 

Fotó: Kodály Központ Facebook oldala

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


Más művészeti ágakról

színház

Legyetek jók, ha tudtok. Zenés játék a Magyar Színházban
gyerek

Június 20-tól 3 napos programsorozat várja a családokat
Anna Llenas Színszörny-sorozatáról, Labirintus kiadó


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés