bezár
 

gyerek

2025. 06. 30.
Idén is lesz a Művészetek Völgyében az Egyszülős Központ
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Idén is lesz a Művészetek Völgyében az Egyszülős Központ Az Egyszülős Központ egész napos programokkal, köztük mesemondással, közös alkotással és játékokkal várja a családokat a Művészetek Völgyében - közölte a szervezet vasárnap az MTI-vel.

Mint írták, immár negyedik éve lesznek jelen a Művészetek Völgyében, ahol az idén is folytatódik a Kedvenc mesém című program. A budapesti Egyszülős Központ 2018 májusában nyílt azzal a céllal, hogy gyakorlati segítséget és közösséget nyújtson azoknak a családoknak, ahonnan hiányzik az egyik szülő. Magyarországon ma 341 ezer ilyen család van. Az elmúlt hét évben a központ több mint 80 féle szolgáltatásával több mint 34 000 egyszülős családot ért el. 2022 márciusában megnyílt a második Egyszülős Központ Budán, amely a budai agglomerációban és a Budán élő egyszülős gyerekeknek és családoknak is könnyen megközelíthető - olvasható a közleményben.

prae.hu

A Művészetek Völgyében többek között Varga Livius a Quimbyből, Szabó Balázs a Szabó Balázs és bandájából, Beck Zaza a 30 Y-ból, Vitáris Iván az Ivan and the Parazolból, Péterfy Bori a Péterfy Bori and the Love Bandből, Tarján Zsófi a Honeybeastből, Danny Bain és Ágoston Béla a Zubolyból és Sena Dagadu az Irie Maffiából is mesél majd.

Az előadásokat nemcsak azok élvezhetik, akik személyesen jönnek el az Egyszülős Központ sátrához, azok ugyanis később is megtekinthetők lesznek a szervezet közösségi oldalán - fűzték hozzá.

A meséket minden nap 15 órától hallgathatják meg az érdeklődők a Filmio Pajtamozgó udvarban. Varga Livius a gyermekekkel közösen hozza majd létre a mesét, amelyet aztán a Quimby dobosával együtt adnak elő. Tarján Zsófi, a Honeybeast énekesnője, aki maga is egyszülős családban nőtt fel, erre az alkalomra saját mesét ír és ad elő. Danny Bain és Ágoston Béla zenés, interaktív mesével és egy különleges hangszerrel, a balafonnal várja a közönséget - tájékoztattak a sajtóanyagban.

Az Egyszülős Központ egyéb változatos programokkal is várja a közönséget július 18-27. között a Művészetek Völgyében, minden nap 11 és 18 óra között. A látogatók a Vidd haza a Völgy-életérzést az Egyszülős Központból! című programon egy papírképen örökíthetik meg magukat. Emellett fotófal, kézműves foglalkozások, illetve kvíz- és a pecsétgyűjtő játékok is várják a vendégeket - írták a szervezők.A programról részletes információ a www.muveszetekvolgye.hu/programs oldalon található.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

gyerek

A gyermekfotózás történetéről nyílt kiállítás a Múzeumkertben
gyerek

A cigány kultúra megismerését segítő programmal készülnek
gyerek

Szeretettel várják a családokat május 31-én
Szabó Imola Julianna a Bolygó Bogozóban

Más művészeti ágakról

irodalom

Bicskei Gabriella Barátnőim, Hágár című könyvének bemutatójáról
irodalom

Böszörményi Márton Fenevad című regényéről
Zenés táncszínházi kísérlet Mozart Requiemje nyomán / Festival d’Aix-en-Provence - Adelaide Festival, Theater Basel, Wiener Festwochen, Palau de les Arts Reina Sofía, La Monnaie koprodukció / De Munt, július 12.
A FISZ-tábor 3. napjáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés