bezár
 

zene

2025. 08. 30.
A Sc.Art a FUGA terében
Koncert
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Sc.Art a FUGA terében A Sc.Art együttes A jól temperált univerzum című, kozmikus eredetű hangokra épülő albumának anyagát szombaton hallhatja a közönség a FUGA Budapesti Építészeti Központban.  

Az elektronikus hangszereken játszó Sc.Art (Science & Art) együttest a Franciaországban élő ifj. Kurtág György zeneszerző, valamint a magyar zenei újhullám meghatározó zenekarának, a KFT-nek két tagja, Márton András és Lengyelfi Miklós hozta létre. A koncerten a trió először adja elő a 2010-ben Fonogram kortárs komolyzenei díjat nyert albumát, tizenöt év után.

A közlemény szerint az előadás a tudomány és a művészet izgalmas találkozásából születik. A jól temperált univerzumban a mikrohullámú háttérsugárzás hangját, a Föld légkörének ütköző elektronok hangjait, a Jupiter, a Szaturnusz és más égitestek környezetében NASA űrszondák által készített felvételeket használják fel, sok játékossággal.

Az ezekből nyert hangok keverednek ifj. Kurtág György saját fejlesztésű hangszíneivel, effektezett elektronikus basszusgitárhangokkal és elektronikus dobbal vezérelt hangmintákkal, komplex, élvezetes zenei élménnyé varázsolva az univerzum "hangjait".

Az album anyagát bemutatták többek közt a MÜPÁ-ban, a Műcsarnokban, Bernben, hazai templomokban, művészeti fesztiválokon.

A koncert után beszélgetés lesz az együttes tagjaival.

Fotó: a Sc.Art Facebook-oldala

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Beszélgetés Mátrai Péterrel
MÜPA, Budapesti Wagner-napok, Ring 3: Siegfried. 2026.06.20.

Más művészeti ágakról

gyerek

Az Irány Panama! szerzője 96 éves volt
A tehetséggondozás útjai az építészetképzésben I. – Tudósítás két tételben
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 44. számáról
art&design

A gyász megélésének pillanatképei


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés