bezár
 

film

2025. 09. 22.
Christopher Nolan az amerikai rendezőcéh új elnöke
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Christopher Nolan az amerikai rendezőcéh új elnöke Az Amerikai Rendezők Céhe (DGA) Christopher Nolant választotta meg új elnökévé – jelentette be a testület a hétvégén. Az Oppenheimer című film Oscar-díjas rendezője közleményében pályafutása egyik legnagyobb megtiszteltetésének nevezte a tagság döntését.

A rendezőcéhnek mintegy 19 500 filmes és televíziós rendező tagja van az Egyesült Államokban és külföldön. A testület a házigazdája a céh által évente odaítélt díjak átadásának is.

"Ágazatunkban rengeteg átalakulás zajlik, köszönöm a céh tagságának, hogy ebben az időszakban rám bízta ezt a felelősséget” – mondta Nolan, aki közismerten elkötelezett támogatója a filmek mozis forgalmazásának és a hagyományos filmre történő forgatásnak.

Az Oppenheimer, amelyet Nolan a szokásosnál nagyobb és részletgazdagabb képet nyújtó, 70 mm-es IMAX formátummal forgatott, világszerte több mint 976 millió dolláros (324 milliárd forintos) jegybevételt hozott a mozipénztáraknál, ami az ágazat számos szereplőjét gondolkodtatta el arról, hogy vajon tényleg a kihalás szélére került-e az ilyen filmanyaggal történő filmezés.

Alig több mint egy évtizeddel ezelőtt, a csőddel és a digitális váltásra készülő iparággal szembesülve, a Kodak majdnem leállította a filmgyártást. Nolan, Martin Scorsese és más rendezők azonban kiálltak a hagyományos filmanyagok mellett, hogy fenntartsák a termelést.

Nolan, aki a leköszönő elnöktől, Lesli Linka Glattertől veszi át a posztot, elmondta, hogy várakozással tekint a Glatterrel és a DGA vezető testületével való együttműködés elé a tagság fontos alkotói és gazdasági védelmében.

Jövőre jár le a DGA hároméves megállapodása a Mozgókép- és Televíziós Producerek Szövetségével (AMPTP), amely a stúdiók és streamingszolgáltatók nevében tárgyal a díjakról és juttatásokról. Az AMPTP közleményben gratulált Nolan megválasztásához.

A DGA tisztségviselői közé választották meg a hétvégén Ron Howardot, Gina Prince-Bythewoodot, Laura Belseyt és Paris Barclayt. Az igazgatótanács tagjai között pedig ott van Steven Spielberg és Phil Lord is.

A rendezőcéh 1936-ban alakult meg, a korábbi elnökei között volt Frank Capra, George Stevens, Joseph L. Mankiewicz, Robert Wise, Michael Apted és Martha Coolidge is.

Nolan 2001 óta tagja a céhnek, amelyben 2015 óta több tisztséget is betöltött. 2024-ben neki ítélték oda a DGA fődíját a Cillian Murphy, Emily Blunt és Matt Damon főszereplésével készült Oppenheimer című filmjéért, amely 7 Oscart is nyert, köztük a legjobb film és a legjobb rendezés díját is megkapta az amerikai filmakadémiától.

Nolan jelenleg Homérosz Odüsszeia című eposzából forgat filmet, amelynek bemutatását 2026. július 17-re tűzték ki.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Travis Knight: Wildwood - A tiltott Vadon
A 83. Nemzetközi Velencei Filmfesztiválról
Nem vagy egyedül cikksorozat - Edward Berger: Egy szerencsejátékos vallomása

Más művészeti ágakról

gyerek

Berg Judit mesesorozatából koncertszínház és bábrevü készült
gyerek

Az Irány Panama! szerzője 96 éves volt
Dürer rinocéroszának majdnem igaz története


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés