bezár
 

film

2025. 10. 06.
Hat közönségtalálkozó a Szemrevaló Filmfesztiválon
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Hat közönségtalálkozóval készül a 14. Szemrevaló-Sehenswert Filmfesztivál, amelyen tíz friss német nyelvű filmet láthat a közönség október 9. és 19. között Budapesten.

A fesztivált október 9-én este a Puskin moziban nyitja meg a Marielle mindent tud című alkotás, amely a Berlinalén különdíjat kapott. A film egy lányról szól, aki különleges telepatikus képességekkel bír – és ezeknek köszönhetően nincs titok közte és szülei között - olvasható az MTI-hez elküldött tájékoztatóban.

A vetítés után a közönség találkozhat a film egyik szereplőjével, Mehmet Ateşçivel német színésszel, aki a Zürichi Művészeti Egyetemen tanult színészetet, sokáig a berlini Maxim Gorkij Színház állandó tagja volt, és 2019 óta a bécsi Burgtheater tagja.

Október 10-én a Művész moziban lesz látható Németország Oscar-nevezettje, a 2025-ös cannes-i filmfesztiválon a zsűri díját elnyert A zuhanás hangja című dráma. Mascha Schilinski alkotásában egy szászországi tanya ad otthont egy száz évet átfogó történetnek, amely négy nő sorsán keresztül rajzolódik ki. A vetítés után Louise Peter forgatókönyvíróval lesz beszélgetés. A német forgatókönyvíró Bécsben tanult színház-, film- és médiatudományt, majd Berlinben színészmesterséget. Később tanulmányait a Baden-Württemberg-i Filmakadémián folytatta.

Október 11-én vetítik Piet Baumgartner Gépek tánca című filmjét, amely tavaly San Sebastiánban a legjobb új rendezőnek járó díjat nyerte el. A svájci alkotó filmjében az érzelmeikről nehezen beszélő emberek és "táncoló" gépek egyszerre kapnak helyet. A vetítés után az apát alakító Phil Hayes angol-svájci színésszel, színházi rendezővel és zenésszel találkozhat a közönség. A kalandos sorsú művész – aki dolgozott éttermekben, pubokban, gyárakban, rádióban, televízióban és építkezéseken is - 1998 óta él Zürichben.

Október 16-án lesz látható Ausztria Oscar-nevezettje, Bernhard Wenger Páva – Valódi vagyok? című filmje, amelyben Matthias egy ügynökségnél dolgozik, ahonnan az ügyfelek a legkülönbözőbb alkalmakra kísérőt bérelhetnek. A vetítés után Indries Krisztián szakpszichológussal lesz beszélgetés a film alapját adó Rent a Friend (Kölcsönöz egy barátot) szolgáltatás pszichológiai és szociológiai vonatkozásairól.

Október 17-én lesz műsoron a 80 plusz című osztrák tragikomikus road movie, amely az eutanázia és az élet végének szabadságáról szól, és Ausztriában a legnézettebb film lett az elmúlt évben. A vetítés után beszélgetés lesz Nemes László bioetikus, filozófussal az életvégi kérdések filozófiai és etikai szempontjairól.

Végül október 18-án láthatják az érdeklődők az idei Berlinale nyitófilmjét, Tom Tykwer A fény című alkotását.

A tájékoztató szerint a német filmrendező új alkotásáról azt mondta, A fényben a szereplők vitáznak, küzdenek és harcolnak, de nevetnek, énekelnek és táncolnak is. Bár elszakadtak egymástól, mégis összetartoznak.

A vetítés után a közönség találkozhat Thea Ehre színésznővel, aki a Bis ans Ende der Nacht című filmben nyújtott alakításáért 2023-ban a Berlinalén Ezüst Medve-díjat nyert legjobb női mellékszereplő kategóriában - áll a közleményben. 

Négyzetes kép: Studio Zentral

Fejléckép: Foto: Frederic Batier / X Verleih

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Travis Knight: Wildwood - A tiltott Vadon
Ipacs Gergely és K. Kovács Ákos: Extázis Uncut
Nem vagy egyedül cikksorozat – Danny Boyle: Trainspotting

Más művészeti ágakról

Horváth Adél Sok ördögök című regényéről
gyerek

Berg Judit mesesorozatából koncertszínház és bábrevü készült
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 44. számáról
Stark István Vasa vasorum kiállításáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés