bezár
 

film

2025. 10. 28.
Hatvan film a Verzió Filmfesztiválon
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Hatvan film a Verzió Filmfesztiválon A 22. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált november 11-19. között rendezik meg Budapesten és hét vidéki városban, összesen hatvan alkotást lehet megtekinteni.

A fesztivál programja az emberi jogok, a társadalmi igazságosság és a személyes történetek egyvelegében mutatja be a világ sokszínűségét. A vetítések mellett filmszakmai beszélgetések, közönségtalálkozók és kiállítások várják a látogatókat – írták a szervezők az MTI-hez elküldött keddi tájékoztatóban.

prae.hu

Az idei tematika, a „Nyomhagyás”, a digitális, érzelmi és reflexív nyomokra, és ezzel együtt az emberi tapasztalatok különböző rétegeire irányítja a figyelmet. A szekció alkotásai új formákat keresnek arra, hogyan őrizzük meg, értelmezzük újra, vagy engedjük el közös történeteinket.

A Metropolitan Egyetem tervezőgrafika mesterszakos hallgatói immár nyolcadik éve készítenek alternatív filmplakátokat a fesztivál filmjeihez, melyeket idén a Blinken OSA Archivumban lehet megtekinteni november 4-23. között. Ennek mintájára a Pécsi Verzió dokumentumfilmjeihez is készülnek plakátok, ezeket a pécsi Apolló mozi a Pécsi Tudományegyetem Tervezőgrafika Tanszékével együttműködésben november 12-23. között mutatja be.

A tájékoztatás szerint az idei programból 36 film lesz megtekinthető a fesztivál streaming platformján november 20. és 30. között. Az Online Verzió keretében november 4-től lehet filmeket kölcsönözni és kedvezményes áron DocFan-bérletet váltani, amely mind a 36 filmhez hozzáférést biztosít.

A programhelyszínek Budapesten a Trafó, a Toldi és a Művész mozi, a Blinken OSA Archivum, a CEU Budapest és a Francia Intézet lesznek. A fesztivál Pécsen, Szegeden, Kecskeméten, Veszprémben, Miskolcon, Szombathelyen és Debrecenben is várja az érdeklődőket.

A fesztivál vetítési időpontjai már nyilvánosak, és elindult a jegyelővásárlás is. További információk a Verzió weblapján.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

A 83. Nemzetközi Velencei Filmfesztiválról
Velencében láttuk Martin McDonagh Vadló Kilenc című filmjét
Rajz és film kapcsolata Sunao Katabuchi A világ innenső végén című animéjében
film

A jugoszláv filmművészet legendás alakja

Más művészeti ágakról

Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 20. számáról
Sugár Viktória és Kita Michihiro Pesti bérházak. Stílus, mintázat, fejlődés című könyvéről
gyerek

Egész napos családi program a Dürer Kertben
Bali Péter Már megadtuk magunkat annak, ami csak holnap fog bennünket elnyelni című könyvéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés