bezár
 

színház

2025. 11. 04.
Strauss-operett a Budapesti Operettszínházban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Ifjabb Johann Strauss A cigánybáró című nagyoperettjét november 21-én, 22-én és 23-án mutatják be hármas szereposztásban a Budapesti Operettszínházban a Jókai200 emlékév keretében – közölte a teátrum kedden az MTI-vel.

A darab rendező-koreográfusa Bozsik Yvette, a főbb szerepekben mások mellett Kalocsai Zsuzsa, Vásári Mónika, Frankó Tünde, Kiss Diána, Lévai Enikő, Bordás Barbara, Langer Soma, Papp Balázs, Tassonyi Balázs, Laki Péter, Balczó Péter, Dénes Viktor és Sándor Péter lépnek színpadra. A díszleteket Túri Erzsébet, a jelmezeket Berzsenyi Kriszta tervezte.

A darab szövegkönyvét Jókai Mór műve alapján Ignaz Schnitzer írta. Az ősbemutatót 1885. október 24-én este tartották a Theater an der Wienben, a darab pedig azóta is töretlen népszerűségnek örvend – írták.

A közlemény idézi Kiss-B. Atillát, a Budapesti Operettszínház főigazgatóját, aki kiemelte: az előadással Jókai Mór és ifj. Johann Strauss születésének 200. évfordulóját is ünnepli a teátrum.

További információ a Budapesti Operettszínház oldalán található.

Fotó: Janus Erika / Budapesti Operettszínház Facebook-oldala

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

színház

Folytatódik a szakmai egyeztetés
Életvárók szakmai nap és projektbemutató a Katona József Színházban
színház

Kritika a Láthatáron Csoport ZUG című előadásáról
Ivánka bácsi a Budaörsi Latinovits Színházban

Más művészeti ágakról

film

A jugoszláv filmművészet legendás alakja
A 2026-os FISZ-tábor 1. napjáról
építészet

Az EDGE Fest építészeti és design fesztiválról
Gondolatok Fazekas Gergely Négynegyed című kötetéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés