bezár
 

irodalom

2025. 11. 21.
Szabolcsi Viktória az 2025-ös Apokrif Könyvek-pályázat győztese
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Szabolcsi Viktória az 2025-ös Apokrif Könyvek-pályázat győztese Az először 2014-ben kiírt Apokrif Könyvek-pályázaton az Apokrif és a Fiatal Írók Szövetsége idén egy győztest hirdet – tájékoztatták a szervezők a prae.hu művészeti portált. A zsűri által a 2025-ös pályázat keretében kiválasztott kézirat megjelentetését (sikeres könyvkiadási pályázat esetén), valamint szerkesztését, gondozását, promócióját és nyomdai előkészítését a felek közösen vállalják.

A pályázat megújított kiírása értelmében amennyiben adott évben kettőnél több győztest hirdet a kuratórium, a rá következő évben arányosan annyival kevesebbet választhat ki, ennek értelmében, miután tavaly három pályamunkát is díjazott a kuratórium, idén csak egyet volt lehetősége választani.

prae.hu

A 2025-ös győztes pályamunka

Szabolcsi Viktória Zöld munkacímű verseskötete.

A kiíró felek minden pályázónak köszönik a részvételt és gratulálnak.

A szerzőről bővebben

Szabolcsi Viktória 1984-ben született Kisvárdán, 2009-ben szerzett általános orvosi diplomát Debrecenben. 2021 áprilisa óta publikál rendszeresen irodalmi folyóiratokban. Szépirodalmi művei többek közt az Alföldben, az Apokrifban, az Élet és Irodalomban, a Helikonban, az Irodalmi Szemlében, a Kulteren, a Látóban, a Műútban, a Prae-ben, a SZIFonline-on, a Tiszatájban és az Új Forrásban jelentek meg. 2023-ban és 2025-ben a PesText írópályázatának shortlistese volt. Ősszel néha még nekirepülünk a falnak című verseskötetterve a Petri-díj 2024-es pályázatán III. helyezést ért el. Mintha csak Istenét című versciklusa bekerült a 2025-ös Szép versek antológiába. A svájci Fribourgban él családjával, ahol pszichiáterként és pszichoterapeutaként dolgozik.

Az Apokrif Könyvek pályázat eddigi győztesei és kézirataik

2014: Bödecs László (Semmi zsoltár), Juhász Tibor (Ez nem az a környék), Szendi Nóra (Zárványok)
2015: Stolcz Ádám (Becsapódás)
2016: Csillik Kristóf (Hüllők időszaka), Mizsur Dániel (Karc)
2017: Norman Jope/Tarcsay Zoltán (Gólyák és rétesek), Vass Norbert (Indiáncseresznye)
2018: Halmi Tibor (Utolsó csatlakozás)
(A 2019-es kiírás alkalmával a zsűri nem hirdetett győztest.)
2020: Tarcsay Zoltán (A befejezhetetlen), Stolcz Ádám (Transz)
2021: Taródi Luca (Egyszer végre fiatalok leszünk), Körtesi Márton (Öngyújtótöltés), Varga Bence (Repedések könyve)
(A 2022-es kiírás alkalmával a zsűri nem hirdetett győztest.)
(A 2023-as kiírás – forráshiány okán – elmaradt.)
2024: Horváth Imre Olivér (Jövőmbe fektetlek), Masszi Bálint (Botrány), Littner Zsolt (A nagy lehetőség)

Szabolcsi Viktória

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 15. számáról
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyam 13. számáról
Török Ábel új könyvének bemutatója
Georg Leß Az éhségputtók éjszakája című kötetének bemutatójáról

Más művészeti ágakról

színház

Show, bűn és erkölcsi komfort a Katona Chicago-előadásában
építészet

Vitaindító a Rákosrendező Mesterterv Urbanisztikai és Közterület-fejlesztési Tervpályázatról
Beszámoló a 16. Frankofón Filmnapokról
A 76. Berlinale díjnyertes filmjei


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés