bezár
 

színház

2025. 12. 30.
Sepsiszentgyörgyön a Darvas Ivánról szóló előadás
A Darvas című produkció január 7-én látható a Tamási Áron Színház nagytermében
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Darvas Iván alakját Gálffi László idézi meg a színpadon, aki hajdan együtt játszott a színészóriással. Gálffi a Darvas Iván személye iránti kíváncsiság, tisztelet és szeretet érzékenységével idézi a nézők elé egykori színpadi partnerét.

Az előadás Darvas Iván Lábjegyzetek című kötete alapján készült. Az önéletrajzban Darvas nem pusztán saját művészi pályaképét rajzolta meg, hanem egy egész korszak történelmi és személyes tapasztalatait is megosztja olvasóival egy rendkívül eredeti optikán át szemlélve a világot.

Vallomását őszinteség és önirónia jellemzi, és szó esik benne bűnökről és bűnhődésről, az emberélet útjának felén sötétlő erdőről, magánéleti fordulatokról, politikai ítéletekről, börtönévek katarzisáról.

A produkcióban az előadó alkotótársai voltak: Mácsai Pál rendező, Mészáros Csilla asszisztens és ügyelő, valamint Sütő Anikó súgó.

A Darvas című előadást január 7-én 19 órától láthatja a sepsiszentgyörgyi közönség a Tamási Áron Színház nagytermében.

Fotó: Tamási Áron Színház Facebook-oldala

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

színház

Folytatódik a szakmai egyeztetés
színház

Interjú Balogh Rodrigóval, az Independent Theater Hungary művészeti vezetőjével
színház

ifj. Vidnyánszky Attila REVIZOR РЕВІЗОР című darabjáról
Alexandre Bisson Az államtitkár úr című darabja a Pesti Színházban

Más művészeti ágakról

film

A jugoszláv filmművészet legendás alakja
Vida Kamilla Demográfiai csúcs című kötetéről
Christian Ditter: Momo
Kertész Edina Magda menekülése című regényéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés