bezár
 

színház

2026. 01. 20.
Ádámok és Évák ünnepe a József Attila Színházban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Ádámok és Évák ünnepe a József Attila Színházban Idén is megrendezték az Ádámok és Évák ünnepét a József Attila Színházban, ahol középiskolás fiatalok kaptak lehetőséget nagyszínpadi bemutatkozásra hétfő este – közölte az MTI.

A művészeti nevelés innovatív megközelítési módja az Ádámok és Évák program – hangsúlyozta az MTI-nek a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) művészetért és közösségi művelődésért felelős helyettes államtitkára az előadás előtt.

Madách Imre Az ember tragédiája című műve adta az ötletet a József Attila Színháznak, hogy elindítsa az Ádámok és Évák programot – idézte fel Novák Irén.

Idén hetedik alkalommal vonják be a diákokat egy közös előadásba, amelyben a középiskolások beleviszik saját személyiségüket, kreativitásukat és egyéniségüket.

Minden évben más-más témát ajánlanak a fiataloknak, a korábbi években Madách Imre Az ember tragédiája című művét vitték színre a középiskolás diákok, de volt olyan év, hogy balladákat vagy magyar népmeséket dolgoztak fel – mondta Nemcsák Károly, a teátrum igazgatója.

Az igazgató ismertetése szerint idén Shakespeare-jelentekkel lépnek színpadra.

József Attila Színház

Az egyes jelentek színre vitele a fiatalokra volt bízva, ők döntötték el, hogy azokat megzenésített formában vagy prózai változatban adják elő, de ők hozták létre a díszletet és a jelmezeket is, minden, ami a színpadon látható, az ő kreativitásukat tükrözi – mondta a teátrum igazgatója.

Nemcsák Károly beszélt arról is, hogy a színház minden csoport mellé ad mentort. Idén 160 középiskolás vesz részt a programban.

Az esti előadásban minden jelenet előtt a diákok bemutatják iskolájukat és felkészülésüket a produkcióra. A színház egész személyzete a diákok rendelkezésére állt. A teátrum öt kamerával veszi fel az előadást, a felvételt később megkapnak ajándékba a résztvevők – tette hozzá Nemcsák Károly.

A két felvonásból álló előadás után osztják ki a program díjait, a zsűri elnöke Novák Irén államtitkár mellett Pölöskei Anna, az Innovatív Képzéstámogatói Központ stratégiai főigazgatója, Székely Ildikó, az Info Kft. alapító tulajdonosa és Seregi Zoltán rendező foglal helyet.

Fotók: A József Attila Színház Facebook-oldala

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

színház

A kabuki – (1. rész) folyóparti tánctól a színházi pokolig
Meggyeskert, Nemzeti Színház, MITEM
Életvárók szakmai nap és projektbemutató a Katona József Színházban
Ivánka bácsi a Budaörsi Latinovits Színházban

Más művészeti ágakról

építészet

Az építészeti nyilvánosság szerkezetének torzításáról
irodalom

Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 29. számáról
építészet

Az EDGE Fest építészeti és design fesztiválról
Kertész Edina Magda menekülése című regényéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés