bezár
 

zene

2026. 03. 12.
Ős-P. Box-koncert a Barba Negrában
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Ős-P. Box-koncert a Barba Negrában Ős-P. Box-koncert lesz pénteken a csepeli Barba Negrában. Az estén az 1980-ban alakult népszerű hard rock zenekar, a Pandora's Box két alapító tagja is színpadra lép.

A csapat tavalyra tervezett 45. születésnapi koncertje elmaradt, idén ezt pótolják. A Soha nem elég! című pénteki est egyben egy többállomásos, számos hazai vidéki rockfellegvárat érintő turné kezdete, amelyen minden ismert dal, köztük a Soha nem elég, a Vágtass velem és A zöld a bíbor és a fekete is elhangzik – közölték a szervezők.

Az Ős-P. Boxban két alapító tag, Sáfár József (basszusgitár) és Varga Miklós (ének) mellett Radovics László Kyru (ének), Sasvári Ferenc (gitár), Esztergályos Dávid (billentyűs hangszerek) és Fekecs Ákos (dob) fog játszani.

A Pandora's Box-ot (P. Box) 1980-ban két, a P. Mobilból kivált zenész, a gitáros Bencsik Sándor és a billentyűs Cserháti István alapította, kiegészülve a szárnyait bontogató énekessel, Varga Miklóssal, a dobos Szabó Istvánnal, valamint a basszusgitáros Sáfár Józseffel. Ez a felállás készítette az 1981-ben megjelent első albumot, a két évvel később kiadott második, Kő kövön című lemezen azonban már Vikidál Gyula (ex-Dinamit, ex-Kugli) énekelt, akárcsak az 1985-ös Ómen című anyagon.

A P. Box első korszaka 1986-ig tartott, Bencsik Sándor 1987-ben hunyt el. A zenekart Cserháti István 2001-ben Debrecenben folytatta, ám a formáció rövid életű volt, a billentyűs 2005-ben meghalt. 2008-ban az alapító tagok, fiatalabb tehetséges zenészekkel kiegészülve Ős-P. Box néven újraélesztették a zenekart, és hosszabb-rövidebb szünetekkel azóta is életben tartották az örökséget.

Tavaly októberben a Barba Negrában a Dinoszauruszok éjszakája című koncerten a közönség egymás után hallhatta a nyolcvanas évek három meghatározó hard rock zenekarát, a P. Mobilt, a Dinamitot és az Ős-P. Box-ot.

A most pénteki budapesti koncertre a tervek szerint egy vinyl album is megjelenik, amelyen az első két nagylemez dalai mellett új nóták is felcsendülnek. Az előzenekar az ismert billentyűs, Jankai Béla csapata, a B52 lesz.

Kép forrása: koncertmagazin.hu

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Barrie Kosky Macbeth-rendezése a Bécsi Állami Operaházban
Beszélgetés Mátrai Péterrel
Jonas Mekas és William Basinski

Más művészeti ágakról

gyerek

Julia Donaldson és Axel Scheffler Fischer Iván gyerekoperáját is megnézi
gyerek

Az Irány Panama! szerzője 96 éves volt
art&design

A gyász megélésének pillanatképei


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés