bezár
 

film

2026. 04. 23.
Szabó István filmet rendez A gyertyák csonkig égnek alapján
Ralph Fiennes és Viggo Mortensen főszereplésével
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Szabó István filmet rendez A gyertyák csonkig égnek alapján Az Oscar-díjas Mephisto alkotója, Szabó István A gyertyák csonkig égnek című Márai Sándor-regényből készít filmet Ralph Fiennes, Viggo Mortensen és Charlotte Rampling főszereplésével – számolt be szerdán a Deadline.com hollywoodi hírportál.

A Márai Sándor 1942-ben megjelent regényén alapuló filmet már forgatják Budapesten. A forgatókönyvet Christopher Hampton írta, aki az 1988-as Veszedelmes viszonyok adaptációjáért kapott Oscar-díjat, a producere pedig Robert Lantos, aki olyan filmeket készített, mint A napfény íze és a Csodálatos Júlia című Szabó-rendezések, valamint a Hunyadi-tévésorozat.

prae.hu

Hivatalos szinopszisa szerint a "pszichológiai párbajként" jellemzett filmben újra találkozik két elválaszthatatlan barát, Henrik (Fiennes) és Konrád (Mortensen), akik évtizedekkel utóbbi rejtélyes eltűnése után, egy este leforgása alatt feltárják a titkot – a középpontjában egy nővel – ami annak idején szétválasztotta őket.

Hampton először színdarabot készített Márai regényéből 2006-ban, amit a londoni West End színházaiban mutattak be. "Amióta Christopher Hampton elküldte nekem, Robert Lantos és én várjuk, hogy megvalósíthassuk a legjobb forgatókönyvet, ami valaha a kezembe került" – idézték a cikkben Szabó Istvánt, aki hozzátette: "az alapjául szolgáló Márai-regény a 20. századi irodalom egyik legszebb műve, Christopher tökéletesen adaptálta filmre".

Ralph Fiennest is idézték, aki úgy fogalmazott: "régóta reméltem, hogy újra együtt dolgozhatok Szabó Istvánnal – Robert Lantos Christopher Hampton csodálatos A gyertyák csonkig égnek-adaptációjával hozott össze minket".

A színészgárda olyanokból áll még, mint Charlotte Rampling, Katherine Langford, Louis Hofmann, Gijs Blom, Evelyne Brochu és Jonah Russell. A film zenéjét Mychael Danna szerzi, a látványtervező Kovács F. Attila, az operatőr Garas Dániel, a jelmeztervező Merkovits Bea, a vágó David Wharnsby, a casting director pedig Nina Gold. A projekt a Serendipity Point Films, a HGO Films és a Potboiler Productions koprodukciójában készül. Az MTVA kormánydöntés alapján a Kulturális és Innovációs Minisztérium által kibocsátott támogatói okirat szerint kooprodukciós partnerként vesz részt a nemzetközi kooprodukcióban készülő film létrejöttében.

A film támogatói a Beta Film, a Bell Media és a CBC Films.

Képek: Petőfi Irodalmi Múzeum hivatalos weboldala, Nemzeti Filmintézet hivatalos weboldala

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

film

A jugoszláv filmművészet legendás alakja
Retrospektív: Mathieu Kassovitz: A gyűlölet (La Haine)
Beszámoló a 79. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválról
Beszámoló a 16. Frankofón Filmnapokról

Más művészeti ágakról

építészet

Az EDGE Fest építészeti és design fesztiválról
Kertész Edina Magda menekülése című regényéről
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 28. számáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés