zene
Nyolc hangversenybérletet és két ifjúsági koncertsorozatot kínál a MÁV Szimfonikus Zenekar a 2026/27-es évadra.
A Szőke Tibor-mesterbérlet a Müpában, a Lukács Miklós- és az Erdélyi Miklós-bérlet a Zeneakadémián, a Festetics-bérlet a Festetics Palotában, az Unokák és Nagyszülők hangversenyei a Magyar Nemzeti Múzeumban várják a közönséget.
Az ismert bérletek mellett az évad újdonságaként a Francia Intézetben Kamarazenei esteket tartanak, az Olasz Kultúrintézet a Nyáresti hangversenysorozatnak ad otthont, 2027 tavaszán háromnapos koncertsorozattal emlékeznek Beethovenre halálának 200. évfordulóján- mondta el Lendvai György ügyvezető igazgató az évadot bemutató keddi sajtótájékoztatón Budapesten.
Folytatódik a Búgócsiga programsorozat a zenekar próbatermében, a Zene-Tér-Kép a Budapest Jazz Clubban és új helyszínként az Eötvös10-ben, valamint vidéki városokban hangszerbemutatókkal.
Lendvai György felhívta a figyelmet a Kurtág 100 ünnepi év záróhangversenyére, amely december 19-én lesz a Budapest Music Centerben a MÁV Szimfonikusok, ifjabb Kurtág György (szintetizátor) és Várjon Dénes zongoraművész közreműködésével, Takács Nagy Gábor állandó vendégkarmester vezényletével.
Az ügyvezető igazgató az operajátszás fontosságát hangsúlyozva elmondta: idén Verdi Nabucco című operájának koncertszerű előadását a Nemzeti Énekkar közreműködésével, Kesselyák Gergely vezényletével mutatják be a Zeneakadémián.
A zenekar Open Day elnevezésű ingyenes koncertjét május 10-én Farkas Róbert vezető karmester dirigálja a Magyar Nemzeti Múzeum kertjében, a Beethoven Ünnepen a zeneszerző mind a kilenc szimfóniája elhangzik majd Takács Nagy Gábor vezényletével, a karácsonyi hangversenyen a Magnificat Leánykar is színpadra lép Farkas Róbert vezényletével a Zeneakadémián. A sajtótájékoztatón Farkas Róbert vezető karmester bejelentette, hogy az évad végén elköszön a zenekartól, és szabadúszóként folytatja.
A 2026/27-es évad fellépői között szerepel mások mellett Giuseppe Gibboni és Kirill Troussov hegedűművészek, Antonello Allemandit karmester, Martin Haselböck karmester, orgonaművész, Pepe Romero flamencogitár-művész, Lencsés Lajos oboaművész, Adorján András fuvolaművész és Cserna Antal színművész.
Az új évadban megújul a zenekar vizuális megjelenése, az arculat és logó tervezője Erkel László Kentaur díszlet- és jelmeztervező, grafikus.
Fotó: mavzenekar.hu



