bezár
 

építészet

2026. 06. 11.
Tematikus séták a Szecesszió Világnapján
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Szecesszió Világnapjához kapcsolódva tematikus sétákkal várja az érdeklődőket a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) június 10-e és 14-e között a Fiumei úti sírkertben és a Salgótarjáni utcai zsidó temetőben - tájékoztatta az intézmény kedden az MTI-t.

A közlemény szerint a Városi Platform nemzetközi kezdeményezéséhez csatlakozó programsorozat célja, hogy tematikus sétákon keresztül mutassa be a magyar szecesszió kiemelkedő emlékeit és a századforduló művészetének örökségét.

prae.hu

A sajtóanyagban felidézték, hogy a szecesszió a 19-20. század fordulójának egyik meghatározó művészeti irányzata volt, amely az építészetben, az iparművészetben és a képzőművészetben egyaránt új formanyelvet teremtett.

Magyarországon a stílus sajátos nemzeti karakterrel gazdagodott, alkotásai pedig ma is a kulturális örökség fontos részét képezik.

A NÖRI tájékoztatása szerint a Fiumei úti sírkert a magyar szecessziós építészet és síremlékművészet egyik legjelentősebb szabadtéri gyűjteménye. A Szecesszió a Fiumei úti sírkertben című vezetett séta a korszak művészetét idézi meg a sírkert különleges sírépítményein, mozaikjain és díszítőmotívumain keresztül.

A program során olyan alkotók munkáival ismerkedhetnek meg a látogatók, mint Róth Miksa, Körösfői-Kriesch Aladár, Márkus Géza, Maróti Géza vagy Jámbor Lajos. A séta érinti több, a sírkertben nyugvó művész, köztük Lechner Ödön, Faragó Géza, Kozma Lajos, Horti Pál és Bálint Zoltán nyughelyét is - írták a szervezők.

Megemlítették a Salgótarjáni utcai zsidó temető története című programot is, amely a tájékoztatás szerint a temető építészeti örökségét, történelmi rétegzettségét és szecessziós síremlékeit mutatja be.

Fotó: Nemzeti Örökség Intézete Facebook oldal

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

építészet

Interjú a Törődés Munkabizottság képviselőivel
építészet

Beszélgetés az Octogonról a FUGA Építészeti Központban
építészet

Hiány és emlékezet című Breuer Marcell emlékkiállítás Pécsett

Más művészeti ágakról

színház

ifj. Vidnyánszky Attila REVIZOR РЕВІЗОР című darabjáról
A Bohemian Betyars új albumáról
Fráter Zoltán Elképzelt aranykorom című regényéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés