zene
Idén újra Eger ad otthont június 25-28. között a 46. Kaláka Fesztiválnak - közölte a program művészeti vezetője az esemény csütörtöki sajtótájékoztatóján.
Gryllus Dániel, a Kaláka együttes alapító tagja elmondta: ezúttal is az Érsekkert lesz a hagyományosan a folk műfaj színes palettáját felvonultató seregszemle fő helyszíne. A fesztiválnyitó verskoncertnek azonban a Gárdonyi Géza Színház ad otthont június 25-én este. A Szeressetek szilajon című előadáson a Kaláka és a Sebő együttes Jordán Tamással közösen idézi meg József Attila költészetét - tette hozzá, kiemelve: Sebő Ferenc halálával óriási űrt hagyott maga után. A Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas népzenekutató, a Sebő Együttes vezetője április végén hunyt el.
Másnap ugyancsak külső helyszínen, a Városházán nyílik kiállítás Herbszt László grafikusművész, illusztrátor alkotásaiból, melyet az elmúlt években hagyománnyá vált zenés városi séta követ a Kaláka Együttessel és Rázsi Botond kalauzolásával - közölte.
A kísérőrendezvények közül kiemelt két ingyenesen látogatható programot: a Magyar Népmesék a Bródyban címűt, melynek során a könyvtárban a mesesorozat újonnan elkészült részeit tekinthetik meg az érdeklődők, valamint a Gryllus Dániel, Ferenczi György és az 1-ső Pesti Rackák, valamint Szirtes Edina Mókus közreműködésével június 27-én délután a Szervita Templomban elhangzó Pál apostol-dalok Pál levelei szerint címet viselő produkciót.
Ugyancsak a szombati nap különlegességének ígérkezik a Cseh Tamás-est Vecsei H. Miklóssal és Szabó Balázzsal - tette hozzá, jelezve, hogy a fesztivál ideje alatt az Érsekkertben ezúttal is a folkegyüttesek és -előadók színe-java szórakoztatja a közönséget. Köztük a Kalákán kívül egyebek mellett Palya Bea, Csík János és a Mezzo, Ferenczi György és az Első Pesti Rackák, a StEFREM, valamint a Söndörgő.
Emellett fellép a fesztiválon Huzella Péter is a vasárnapi Kaláka koncertek vendégeként, míg a régi fesztiválok táncházas éjszakáinak hangulatát Szalonna és bandája idézi meg a péntek esti koncertek után.
Gryllus Dániel hangsúlyozta: a város önkormányzatának 2,5 millió forintos támogatásával megvalósuló rendezvény szervezői ezúttal is kiemelten figyelnek a gyerekekre. Az úgynevezett Gyerekfesztivál-blokkban szombaton és vasárnap koncertekkel, interaktív programokkal, kézműves foglalkozásokkal, játszóházzal és bábszínházi előadással várják őket.



