Mohsen Makhmalbaf, az iráni film kiemelkedő alkotója szerint „a filmkészítés nem a hírnévről, a hatalomról vagy a pénzről szól, hanem az alkotás szeretetéről és a társadalom iránti felelősségről: arról, hogy jobbá tegyük az emberek helyzetét.”

Az iráni új hullám ikonikus rendezője, Mohsen Makhmalbaf négy évtizede építi rendkívül gazdag életművét. Az 1960-as évek végén kibontakozó filmes irányzat, az iráni új hullám a költői képi világot társadalmi érzékenységgel és realista történetmeséléssel ötvözi. Alkotói gyakran amatőr szereplőkkel, hétköznapi helyszíneken, a dokumentumfilm és a fikció határán dolgoznak. Abbas Kiarostami, Jafar Panahi és Mohsen Makhmalbaf filmjei nemzetközileg is ismertté tették ezt a sajátos filmművészeti hagyományt.

Mohsen Makhmalbaf fiatal politikai aktivistaként 17 éves korától négy és fél évet töltött börtönben, ahol az írás felé fordult. Később filmrendezőként és magánemberként is gyakran kiállt az emberi jogok védelmében. Filmjeinek költői világa éles társadalmi kérdésekkel fonódik össze, egyszerre merít a térség gazdag hagyományaiból és reagál a valóságra. Történetei szívesen játszanak az emlékezet működésével, a tényeket különböző nézőpontból megmutatva, akár újra eljátszva egyes eseményeket.  

„Úgy gondolom, hogy a művészet olyan, mint egy fa: a gyökerei a földben vannak, a kezei pedig az ég felé nyúlnak. Ha egy film kizárólag a valóságról szól, akkor az nem művészet. Ha most készítek rólunk egy fényképet, az még nem művészet, csupán a helyzet dokumentálása. De ha ehhez a valóságos dologhoz hozzáadok valamennyit a képzeletemből, akkor az már az én nézőpontom, az én kézjegyem. A szürrealizmus egyfajta megjegyzés a valósághoz: az én nézőpontom, az, ahogyan értelmezem a világot” – nyilatkozta egy korábbi interjúban Mohsen Makhmalbaf.

Pályafutása során Iránon kívül több országban is forgatott, köztük Afganisztánban, Indiában, Pakisztánban és Törökországban. Számos nemzetközi díjat nyert, a legnagyobb fesztiválokon mutatták be a filmjeit. Felesége, Marziyeh Meshkini, valamint gyermekei, Samira, Hana és Maysam Makhmalbaf szintén elismert filmesek.  

A BKFM válogatásában Mohsen Makhmalbaf négy filmjét láthatja a közönség. A Salaam Cinema és a Volt egyszer egy mozi a filmkészítés folyamatáról mesél, a Kenyér és virágban is visszaköszön ez a motívum, de itt, A szerelem idején-hez hasonlóan, még élesebben bukkan fel az emberi kapcsolatok ezerszínű prizmája.

Salaam Cinema – A neves iráni rendező, Mohsen Makhmalbaf tisztelegni kívánt a századik évében járó film előtt, ezért elhatározta, hogy készít egy nagyszabású filmet a moziról. Ötezer castingra jelentkező közül választott ki néhányat, ám végül nem egy hagyományos értelemben vett filmet hozott létre, hanem a kiválasztás során kibontakozó konfliktusokat és az elhangzó történeteket rögzítette, miközben a mozihoz és a szerepléshez kapcsolódó alapvető kérdéseket tett fel. Ez az izgalmas kísérlet így nem is elsősorban a moziról szól, hanem arról, milyenek vagyunk mi, emberek.

Kenyér és virág – Mohsen Makhmalbaf a sah uralma ellen tüntető tinédzserként megsebesített egy rendőrt. Két évtizeddel később, az akkor már leszerelt rendőr jelentkezett a Salaam Cinema casting felhívására. A találkozásból egy új film született, a Kenyér és virág, amelyben a két férfi megpróbálta rekonstruálni a régi incidenst. A dokumentarista és fikciós elemeket rafinált módon vegyítő film az emberi érzelmek legmélyebb rétegeihez is eljut. Az iráni új hullám egyik alapműve, amelynek záróképét máig sokat idézik.

A szerelem ideje – Kinek mi a szerelem ideje?  A triptichon háromszor teszi fel a kérdést különböző variációkban. A férj, a feleség és a szerető történetei mindig új nézőpontból értelmezik a hűtlenséghez vezető eseményeket, folyamatosan átrendezve az áldozat és a vétkes szerepeit. A Törökországban forgatott film a cenzúrát megkerülve készült, mégis öt évre betiltották Iránban, majd 1995-ben a Cannes-i Filmfesztiválon mutatták be.

Volt egyszer egy mozi – Különös film a filmtörténetről, amelyben egy jövőből érkezett operatőr megpróbálja meggyőzni az iráni sahot a filmművészet szépségéről. Az udvar népét először lenyűgözi a találmány, az uralkodó pedig belebolondul egy gyönyörű filmszínésznőbe. Később azonban kiderül, hogy a mozgókép veszélyes is lehet, ezért talán jobb lenne betiltani… Ez a kissé bizarr vígjáték-fantasy a rendező „film a filmről” sorozatának játékos és meghökkentő darabja.

Vetítési időpontok itt