bezár
 

art&design

2026. 09. 22.
Már húszerzren látták a szegedi Picasso-kiállítást
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Már húszerzren látták a szegedi Picasso-kiállítást Köszöntötték a szegedi Móra Ferenc Múzeum Drága barátom, Picasso című kiállításának húszezredik látogatóját hétfőn, a Szegedi Tudományegyetem négy tanító szakos hallgatójának a képzőművész alkotásai ihlette ajándékcsomagot adott át Fogas Ottó múzeumigazgató.

A muzeológus elmondta, a vakáció végeztével is komoly az érdeklődés a kiállítás iránt. Nyáron nagyobb részt turisták látogatták a június 20-án megnyitott, Pablo Picasso és a magyar alkotók kapcsolatát bemutató tárlatot.

Az utóbbi hetekben főként Szegedről és Csongrád-Csanád megyéből érkeztek vendégek, és mellettük jelentős számban fogadnak érdeklődőket Budapestről. Ősszel hagyományosan sok iskolai csoport látogat el a Móra-múzeumba, részben azért, mert jó néhány éve a közgyűjtemény a tanév során állandó belépést lehetővé tevő bérletet kínál az osztályoknak, mely lehetőséggel az előző tanévben csaknem hatezer diák élt.

A január elejéig látható tárlat első egysége Picasso életének több fontos elemét mutatja be. A vendégek megismerhetik a képzőművész múzsáit, akik nagyban hatottak munkásságára.

Egy mérethű reprodukción megjelenik a Guernica című festmény, Robert Capa fotóin pedig izgalmas egyéniségét hozza közelebb az érdeklődőkhöz. A tárlaton bemutatják Picasso több egyedi és sokszorosított grafikáját és kerámiáját. A kiállítás egyik termének három falán és padlóján animált, zenés vetítés látható, amely Picasso életének, művészetének fontosabb elemeit, gondolatait szemlélteti, miközben további műveivel is megismerkedhetnek az érdeklődők.

A tárlat második egységében azoknak a magyar művészeknek a munkái láthatók, akik valamilyen módon hatással bírtak Picassora vagy személyes kapcsolatban is álltak vele.

Nyáron egy gyermek foglalkoztató-térrel is bővült a kiállítás, ahol Picasso stílusában például fonalgalambot, emberi arcokat készíthetnek a gyerekek, valamint kurátorrá is válhatnak: saját minikiállítást készíthetnek.

Fotó: Szeged.hu

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


Más művészeti ágakról

Horváth Adél Sok ördögök című regényéről
gyerek

Julia Donaldson és Axel Scheffler Fischer Iván gyerekoperáját is megnézi
gyerek

Az Irány Panama! szerzője 96 éves volt
Bende Tamás Visszatérés az északi partra című verseskötetének bemutatójáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés