bezár
 

film

2026. 11. 06.
Felügyelet és nőiség
9. Cinemira A Nemzetközi Gyerek- és Ifjúsági Filmfesztivál díjazottai
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Premier előtti vetítésekkel, filmes találkozásokkal, interaktív programokkal és szakmai eseményekkel zajlott a 9. Cinemira Nemzetközi Gyerek- és Ifjúsági Filmfesztivál a teljes őszi szünet alatt. Profi filmesek és fiatalok alkotásait is bemutatták, és a fődíjakról, mint mindig, most is gyerekek döntöttek.

Közel 3000 iskolás szavazta meg az Arany Mókus-fődíjakat. A kamaszoknak készült filmek kategóriájában Dubinyák Réka Szeplőtelen című alkotását választották, amelyben egy szigorú katolikus gimnáziumba járó lány ismerkedik saját női mivoltával. A gyerekeknek készült alkotások közt Takács Márk Muffin című animációs filmje lett a győztes, amelyben egy kislány folyton muffint süt a fiúnak, aki tetszik neki, de ezzel egy idő után már nem tudja kiváltani a remélt hatást, és emiatt kétségbeesik.

Nyertesek

A gyerekek mellett filmesekből és kritikusokból álló szakmai zsűrik is díjazták kedvenceiket. Az animációs filmesek Philippe Kastner Kisfarkas című munkáját választották, az élőszereplős filmekről döntő zsűri Fran Moreno Blanco és Santi Pujol Amat Düh című alkotását díjazta, a kritikusok pedig Sulyok Hanna Csak érjünk oda! című filmjét ismerték el.

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

A 2. Fehérvári Dokumentumfilm Fesztiválról
Reisz Gábor: Földszint
film

Csütörtökön díjnyertes filmekkel indul a Szemrevaló Filmfesztivál
Nem vagy egyedül cikksorozat – Danny Boyle: Trainspotting

Más művészeti ágakról

gyerek

Az Irány Panama! szerzője 96 éves volt
A 2026-os Őszi Margó Irodalmi Fesztivál zárónapjáról
Stark István Vasa vasorum kiállításáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés