bezár
 

film

2010. 01. 01.
Még változik a filmgyártás támogatása
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Legkorábban februárban módosíthatják azt a jogszabályt, amely akadálya a magyar cégek filmgyártási célú támogatásának - olvasható a Napi Gazdaság csütörtöki számában, míg a lap egy másik cikke azzal foglalkozik, hogy éppen a támogatásnak köszönhetően növekedési pályára állt a filmipar.

prae.hu

A jövő év elejétől igazolni kell azt, hogy a támogatott filmet készítő társaság az adott évben a támogatás nélkül sem lesz veszteséges. A filmgyártó cégek, amelyek jellemzően egy-egy produkció elkészítésére jönnek létre, vélhetően nem, vagy csak késve tudnak majd ilyen igazolást adni. A támogatás közvetett az adókedvezmény-rendszer révén, és a filmgyártás közvetlen magyarországi költségeit veszi figyelembe.

A Napi Gazdaság emlékeztet arra, hogy a pénzügyminisztérium már elkészítette a szükséges módosítást, de az - valamilyen hiba miatt - nem került az országgyűlés elé a 2009. évi utolsó, december 14-i ülésnapon. Így a módosításról már csak a februári ülésszakon dönthetnek a képviselők.

A lap másik cikke beszámol arról, hogy a közvetett támogatásokra kiadott igazolások alapján számolva november 10-ig a közvetlen gyártási költségek elérték a 25 milliárd forintot. A Filmiroda eddig az időpontig 325 új alkotást vett nyilvántartásba összesen 44,77 milliárd forintra tervezett magyarországi gyártási költséggel.
nyomtat

Szerzők

-- Balogh Endre --

A prae.hu művészeti portál alapító-főszerkesztője, a PRAE.HU Informatikai és Kommunikációs Kft. ügyvezetője, a Prae Kiadó vezetője. 2009-2011 a József Attila Kör Irodalmi Egyesület (JAK) elnöke. Önálló prózakötete: A parazita (2008, FISZ). Weboldal: www.baloghendre.hu


További írások a rovatból

Az Oscar-jelölt A zuhanás hangja című filmről
Salamon András: Random
Damian Kocur: Kitörés előtt
Darren Aronofsky: Rajtakapva

Más művészeti ágakról

gyerek

Szép Szó-konferencia és módszertani műhely
színház

Szabó Magda: Az a szép, fényes nap történelmi drámája a Csokonai Nemzeti Színházban
színház

A Katona József Színház DoKlub projektjének Lepjetek meg! című előadásáról
art&design

Hermann Zoltán: "Odaát" című kiállítása nyomán (Semmelweis Szalon, Budapest, 2025. 10. 15. – 11. 13.)


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés