építészet
2010. 01. 04.
A világ legmagasabb épülete Dubajban
Luxuslakások és irodák mellett egy Giorgio Armani tervezte hotel is helyett kapott a világ legmagasabb épületében, melyet hétfőn este adnak át Dubajban.
A Burdzs Dubaj, azaz Dubaji Torony végső magasságát hivatalosan egyelőre nem jelentették be, azt azonban tudni lehet, hogy meghaladja a 800 métert, s már ez is messze túlszárnyalja a jelenlegi rekorder tajvani Tajpej 101-torony 509 méteres magasságát. A "függőleges városnak" is nevezett épület több tíz kilométer távolságból is látható, s a levegőből magányos, égbe meredő tűre emlékeztet.
"Nem láttuk előre, milyen magasra jutunk el" - mondta az épületszerkezettel foglalkozó egyik mérnök, Bill Baker. A kivitelező cég, a chicagói székhelyű Skidmore, Owings & Merill szakembere úgy fogalmazott: egyfajta "felfedezőút, tanulási folyamat" volt az építkezés. A kezdeti tervek szerint az épület csak tíz méterrel szárnyalta volna túl a Tajpej 101-et, de a fejlesztő Emaar Properties az építkezés megkezdése után is folyamatosan arra sarkallta az építészcéget, hogy egyre magasabbra jussanak - magyarázta Baker.
A Burdzs nemcsak a legmagasabb épület a világon, de egyúttal a legtöbb emelettel, a legmagasabb látogatható szinttel és a legmagasabb kilátószinttel rendelkező is. A világ legmagasabb építménye is, megelőzve a 628 méteres észak-dakotai TV-tornyot. A torony végső állapotában több mint 160 emeletből áll, ezzel mintegy 50 szinttel előzi meg a chicagói Willis - korábbi nevén Sears - tornyot.
Az üveg-fém épületet Dubaj uralkodója adja át hétfő este tűzijáték kíséretében, és szigorú biztonsági intézkedések közepette. A helyi lapok a dubaji rendőrség egy magas rangú vezetőjét idézve arról írtak, hogy több mint ezer rendőrt, többek között mesterlövészeket rendeltek ki a helyszín biztosítására.
A Burdzs Dubaj építési munkálatai 2004-ben kezdődtek, és gyorsan haladtak. 2007 januárjára a többezer munkás, köztük sok Indiából érkezett alkalmi munkavállaló, már száz emeletet felhúzott. Emberi jogi szervezetek tiltakoztak a munkásokkal való bánásmód miatt, környezetvédő szervezetek pedig azt nehezményezték, hogy a torony hatalmas energiaszükséglete tovább növeli az emírség egyébként is kimagasló karbonlábnyomát.
A megaberuházás a felhőkarcoló mellett magában foglalja az azt övező 500 hektáros terület fejlesztését is, ami a tervezők reményei szerint új üzleti és lakóközpontot alkothat a meglehetősen szétszabdalt városban. A Burdzs Dubajt kisebb, ám vadonatúj felhőkarcolók tucatjai veszik körül, és a közelben van a Közel-Kelet legnagyobb bevásárlóközpontja is. A teljes beruházás a most átadott toronnyal együtt a fejlesztő Emaar Properties szerint 20 milliárd dollárba (közel 3800 milliárd forintba) kerül. A torony építésének költsége önmagában 1,5 milliárd dollárra (283 milliárd forintra) rúg.
Elemzők szerint a torony önmagában ráfizetéses lenne, marketingértéke azonban jelentős, hiszen ráirányítja a világ figyelmét Dubajra. Erre szüksége is van a 100 milliárd dolláros adósságállomány alatt nyögő emirátusnak, mely a gazdasági válság hatására 2009-ben kénytelen volt a szomszédos miniállamhoz, Abu-Dzabihoz fordulni egy 25 milliárd dolláros pénzügyi mentőövért. Dubaj tőzsdéje is a válság egyik fő vesztese volt. Sokak szerint a torony átadása után az ország néhány évig szünetelteti a presztízsberuházásokat, és inkább gazdasága rendbeszedésére koncentrál.

További írások a rovatból
Az építészeti nyilvánosság szerkezetének torzításáról
Más művészeti ágakról
Sugár Viktória és Kita Michihiro Pesti bérházak. Stílus, mintázat, fejlődés című könyvéről
Bali Péter Már megadtuk magunkat annak, ami csak holnap fog bennünket elnyelni című könyvéről