bezár
 

építészet

2010. 03. 17.
Kortárs Magyar Építészeti Fesztivál Párizsban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A nemrégiben tragikus hirtelenséggel elhunyt Vargha Mihály építész, az építészfórum.hu alapítója emlékének ajánlja kiállításokkal és konferenciával egybekötött Kortárs Magyar Építészeti Fesztiválját a Párizsi Magyar Intézet (PMI).

prae.hu

A kétnapos rendezvény kedden este a Magyar Építőművészek Szövetségével együttműködésben létrehozott kiállítás megnyitójával vette kezdetét, amelyen az építészethez kapcsolódó legnagyobb magyar találmányokat, többek között a Gömböc névre keresztelt új geometriai forma, az egy stabil és egy instabil, azaz összesen két egyensúlyi ponttal rendelkező, keljfeljancsira emlékeztető homogén testet is megtekintheti a párizsi közönség.

A Kortárs Építészeti Fesztivált - amelyen kiemelt szerepet kapnak a francia és a magyar várostervezők, művészettörténészek, építészelméleti szakemberek, gyakorló építészek - Kálmán Ernő, a Magyar Építőművészek Szövetségének elnöke és Albert Dubler, a Nemzetközi Építész Szövetség elnöke közösen nyitotta meg.

Az újornamentika és az építészet viszonyával foglalkozó szerdai konferencián a hozzászólók az építészeti ornamentika alapjait és értelmezését vizsgálják, annak megjelenését a magyar és a francia Bauhaus épületeken, valamint különböző formáit a városépítészeti elemektől a kisebb részletekig.

A fesztivál ideje alatt, március 16. és 18. között az esti órákban fényornamentika-variációk láthatók a PMI megújult homlokzatán. A látványos fényjáték a Sokszem Vizuális Művészeti Alapítvány grafikus, építész, üveg- és festőművészeinek munkája.

A Pani cég, az NKA és az Archikon Kft. segítségével megvalósult hatalmas vetítés a PMI kiállítótermében március utolsó két hetében bemutatott kiállítások - a Budapest Építészeti Nívódíja 2009 pályázat legjobbjai és az Újornamentika / Organikus építészet - hivatalos megnyitója alkalmából látható.

A magyar szecesszióban számos példa mutatja az ornamentika és az organikus építészet keveredését. Az Újornamentika / Organikus építészet tárlat a kortárs és a szecesszió legszebb, ebben a szellemben készült homlokzatait vonultatja fel, többek között Kós Károly, Maróti Géza és Lechner Ödön, a szecessziós stílus magyar irányzata kezdeményezőjének, a Magyar Iparművészeti Múzeum tervezőjének munkáit. A kiállítások április 3-ig tekinthetők meg a PMI-ben.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

építészet

Sugár Viktória és Kita Michihiro Pesti bérházak. Stílus, mintázat, fejlődés című könyvéről
építészet

Beszélgetés Mátrai Péterrel
építészet

A lakozási válságról
építészet

A lakozási válságról

Más művészeti ágakról

Sugár Viktória és Kita Michihiro Pesti bérházak. Stílus, mintázat, fejlődés című könyvéről
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 37. számáról
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 36. számáról
Bali Péter Már megadtuk magunkat annak, ami csak holnap fog bennünket elnyelni című könyvéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés