bezár
 

film

2010. 05. 01.
Shakespeare-ről forgat filmet Roland Emmerich
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A William Shakespeare körüli vitás kérdésekről forgat filmet Németországban Roland Emmerich, a katasztrófafilmjeiről ismert rendező.

prae.hu

A potsdami Babelsberg Studióban készülő film politikai tartalmú és vitaindító lesz - jelentette ki Emmerich a forgatási helyszínen. A harminc millió dollárba kerülő film azt a kérdést járja körbe, vajon valóban minden neki tulajdonított művet William Shakespeare írt-e.

Emmerich elmondta, hogy nemcsak a szerzőség körüli vita áll a középpontban, hanem a film I. Erzsébet angol királynő 1558 és 1603 közötti uralkodásával is foglalkozik.

A forgatások idejére a Stuttgartban született, jelenleg az Egyesült Államokban élő rendező visszatért Németországba, elmondása szerint nagyon jól érzi magát itt.

A március vége óta tartó munkálatok a tervek szerint júniusig tartanak majd. Erzsébet királynőt Vanessa Redgrave, Shakespeare-t pedig Rafe Spall játssza.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Interjú Deák Dániellel, a Friss Hús Budapesti Nemzetközi Rövidfilmfesztivál alapító-igazgatójával
Kristoffer Borgli: Kész dráma
Jim Jarmusch: Father Mother Sister Brother
Beszámoló a 16. Frankofón Filmnapokról

Más művészeti ágakról

Horváth Adél Sok ördögök című könyvének bemutatójáról
MÜPA, Budapesti Wagner-napok, Ring 2.: A walkür. 2026.06.19.
David Szalay Flesh című regényéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés