bezár
 

zene

2010. 07. 11.
Elhunyt David Fanshawe, az Afrikai Sanctus szerzője
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
68 éves korában elhunyt David Fanshawe angol zeneszerző és népzenekutató, az Afrikai Sanctus szerzője.

prae.hu

A Bournemouthi Szimfonikusok kórusának vezetője, Carolyn Date szerint Fanshawe stroke-ban halt meg.

A zeneszerző-zenetudós gyermekkorában kóristaként kezdett zenével foglalkozni. Később a Royal College Music hallgatójaként már sokat utazott. Az Afrikai Sanctus is négy éves egyiptomi, szudáni, kenyai, ugandai kalandozásainak és gyűjtésének alapján készült, 1972-ben mutatták be.

"Zenei felfedezőnek tartotta magát, olyasvalakinek, akinek meg kell örökítenie a kihalás által veszélyeztetett zenéket" - mondta róla Richard Blackford zeneszerző.

Az Afrikai Sanctus formája ugyan a katolikus mise szerkezete, Fanshawe azonban bele akarta sűríteni mindazt, amiről a mise tágabb értelemben szól: az életet, a halált, az ünnepeket, és természetesen az imádságot is.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Tankcsapda és Kispál és a Borz a Szigeten – 2026. augusztus 12.
A Magyar Állami Operaház új Così fan tutte-előadásáról
A Bohemian Betyars új albumáról
Eric Clapton budapesti koncertjéről

Más művészeti ágakról

Az FSA ötödik napja a Szigeten + Beszélgetés Molnár Péter rendezővel
Oziewicz Tina: A türelem lekvárt főz
A Rienzi visszatérése Bayreuthba


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés