A József Attila-díjas alkotót életének 57. évében, hosszan tartó betegség után érte a halál Budapesten. Temetéséről később intézkednek.

Bodor Béla 1954. február 24-én született Budapesten. Pályafutását zenészként kezdte, 1975-ig több rock- és dzsesszegyüttesben játszott. Volt könyvesbolti eladó, a Zeneműkiadónál grafikusként is dolgozott. 1979-ben rendezte legnagyobb önálló kiállítását festményeiből, grafikáiból, montázsaiból.

A zenélés és a képzőművészet után jutott el az íráshoz: 1991 és 1996 között az Élet és Irodalom kritikai rovatának munkatársa volt, az utolsó két évben a rovat vezetője.

Bodor Bélának 1985 óta jelennek meg írásai. 2000-ben Déry Tibor-díjat, 2007-ben József Attila-díjat kapott. Saint Francis experience című egyfelvonásosa 1988-ban elnyerte a drámapályázat, egy-egy esszéje 1994-ben a Madách-pályázat, 1995-ben az Ady Társaság pályázata első díját. 1999-ben Soros-ösztöndíjas volt. 1991-ben a Holmi novellapályázatán, 1992-ben kritikapályázatán, 2002-ben pedig a Magyar Rádió hangjáték-pályázatán nyert díjat.

Bodor Béla a Déry-díjat 2000-ben, a József Attila-díjat 2007-ben kapta meg.

Főbb művei: Dallamos fekvésváltó gyakorlatok (versek, 1989), A nevek születése (versek, 1997), Régi magyar regénytükör I–II. (irodalomtörténet, 2000), Ragtime a Vérnősző Barommal (versek, 2002), Városablak (regény, 2003), Alakok (irodalmi tanulmányok, 2006).