bezár
 

zene

2008. 05. 21.
Ferencvárosi Fesztivál - programok sok műfajban a Bakáts téren
MTI
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Sok műfajú programmal várják a Ferencvárosi Fesztiválra a közönséget június 13. és július 7. között a Bakáts téren; az eseménysorozaton nemzetközi szereplőgárdával mutatják be Verdi Otellóját és kelet-európai "honfoglalásnak" számít Cole Porter musicalje, a Mi jöhet még? - közölték a szervezők szerdai tájékoztatójukon.

prae.hu

Gárdos Péter művészeti vezető elmondta, hogy a Rajnától keletre még sosem játszották Cole Porter zenés játékát, amely megfogalmazása szerint hamisítatlan vígjáték. A darabban számos világsláger is felcsendül a szerző művei közül; a címadó dalt korábban olyan legendás művészek adták elő, mint Frank Sinatra vagy Bing Crosby. A darab a harmincas években játszódik, filmváltozatát 1936-ban és 1956-ban is elkészítették, a főszerepet pedig mindkét alkalommal Bing Crosby alakította. Most Auksz Éva, Béres Ilona, Bodrogi Gyula és Szulák Andrea alakítja a fontosabb szerepeket.

A hagyományokhoz híven operaelőadást is tartanak, egy kész produkciót akartak megvenni, végül azonban úgy alakult, hogy egy új és nemzetközi gárdát felvonultató előadás jön létre - közölte Kaposi Gergely. Verdi Otellójának címszerepét a római születésű, bolgár Emil Ivanov énekes alakítja, a női főszerepet Sümegi Eszter szopránénekesnőre bízták. Jago szerepében az orosz származású. magyar operaénekes Fokanov Anatolij áll a Bakáts tér színpadára.

A fesztiválon idén is játszik a Budapest Klezmer Band közös estén a Benkó Dixiland Banddel és a Boban Markovic Ochestrával. A modern táncművészetet a Szegedi Kortárs Balett nemzetközi karriert befutott előadása, a Carmina Burana, Juronics Tamás koreográfiája képviseli.
Ella István orgonaestjén, a Bakáts téri Assisi Szent Ferenc-templomban olyan zeneszerzők művei csendülnek fel, mint Mozart, Bach, Ha:ndel és Mendelssohn. Az est vendége Kertesi Ingrid operaénekesnő lesz.
Gegesy Ferenc IX. kerületi polgármester a tájékoztatón hangsúlyozta: a fesztivál előadásainak emlékezetesnek kell lenniük, mert egy mélygarázs építése miatt a következő nyárra máshol kell helyet keresni a fesztiválnak.

Mint elmondta, az önkormányzat állja a fesztivál büdzséjének nagyobb részét, de úgy, hogy a mintegy 150-200 millió forintos keretet átadja a Pinceszínháznak. A polgármester szerint Zubornyák Zoltán igazgató és Gárdos Péter művészeti vezető személye garancia arra, hogy a nyári események színvonalasak lesznek. Emellett pályáznak is forrásokra.



nyomtat

További írások a rovatból

Jonas Mekas és William Basinski
Metallica, Budapest, Puskás Ferenc Stadion, 2026. június 11. és 13.
A Magyar Állami Operaház új Così fan tutte-előadásáról
Verdi Stiffeliója a MusikTheater an der Wien előadásában

Más művészeti ágakról

Az FSA harmadik és negyedik napja a Szigeten
Horváth Kristóf Cigyar Magány című önálló estjéről
Kosztolányi Dezső Levelezése II. 1908–1913. S. a. r.: Sárközi Éva. Lektorálta: Buda Attila és Veres András. Budapest, 2026, ELTE HTK – L’Harmattan.
art&design

Papp Ida Zsuzsanna The Disappearance of Childhood című kiállításáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés