bezár
 

színház

2008. 05. 23.
Öt sikerdarab Debrecenben
MTI
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Öt sikerdarab Debrecenben Öt sikerdarab 12 alkalommal szórakoztatja a debreceni nyári színházi estéken a látogatókat június 19. és július 15. között a Kölcsey Ferenc Tanítóképző Főiskola udvarán - közölte Makray Balázs, a Főnix Rendezvényszervező Kht. ügyvezető igazgatója.

Elsőként június 19-én Kern András, Koltai Róbert és Fehér Anna főszereplésével A miniszter félrelép című bohózatot mutatja be a fővárosi József Attila Színház társulata.

Tóth Ildikó és Cserhalmi György a főszereplője A fogadósnő (Mirandolina) című vígjátéknak, amely a Vidám Színpad előadásában kerül színre. A Madách Színház mutatja be a Ne most, drágám című komédiát Gálvölgyi János főszereplésével június 30-án és július 1-én.
Koncz Gábor rendezi a maga és Almási Éva főszereplésével színre kerülő Társasjáték New Yorkban című vígjátékot, míg az idei sorozatot az Indul a bakterház zárja. A Turay Ida Színtársulat és a soproni Petőfi Színház produkciójában mások mellett Mikó Istvánnak, Boros Zoltánnak és Nemcsák Károlynak tapsolhat majd a közönség.

A debreceni nyári esték iránt évről évre nő az érdeklődés: a korábbi helyszínen, a városháza udvarán mintegy 200-an tekinthettek meg egy-egy előadást, most pedig már ennél több bérletet adtak el az idei bemutatókra - közölte Makray Balázs.

1994-től 10 éven át adott helyet a nyári játékoknak a városháza udvara, majd miután egyre szűkösebbé vált, a Kölcsey főiskola udvarába helyezték át a rendezvény, ahol egyszerre 700-an tekinthetik meg az előadásokat. Tavaly 7 ezren látták a bemutatókat, s 350 bérletet értékesítettek, az idei bérlet-eladások arra utalnak, hogy egyre többen kíváncsiak az egész sorozatra, amelynek előadásai az idén parádés szereposztásban kerülnek közönség elé - tette hozzá az ügyvezető igazgató.

Szkéné színház

nyomtat

Szerzők

-- Csernus János --


További írások a rovatból

Loupe Színházi Társulás: Bármi lehetséges, ha elég erősen gondolsz rá
A szexuális nevelés hiánya és TikTok a Nemzetközi Roma Színházi fesztiválon
színház

HöKöm Project: Wándör Wumen és Szupermen
színház

Zemlényi Attila és kabai lóránt darabja Miskolcon

Más művészeti ágakról

Szálinger Balázs volt a Költőim sorozat vendége
Paweł Pawlak: Ancsa, avagy vázlatok tüsszögő svájcisapkával, Pagony, 2024
Jeanne Herry: Az arcuk mindig előttem lesz


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés