bezár
 

zene

2010. 11. 03.
Óriási sikerű Kurtág-est a párizsi Garnier Operában
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Óriási sikert aratott kedden este Kurtág György zeneszerző a műveiből rendezett koncerten a párizsi Garnier Operában, ahol feleségével, Kurtág Márta zongoraművésszel együtt maga is fellépett.

prae.hu

A Párizsi Őszi Fesztivál keretében rendezett rendkívüli esten a házaspárt már színpadra érkezésükkor hatalmas tapssal fogadta az opera telt háza. Kurtág György és felesége a koncert első felében a zeneszerző Játékok című művéből adott elő részleteket, amelyek zenei rendezője a házaspár fia, ifjabb Kurtág György és Lengyelfi Miklós volt.

A Kurtág-családot hosszú perceken át bravózva ünnepelte a közönség, a házaspár több ráadást is játszott.

A szünetet követően először csendült fel Franciaországban Kurtág Colinda-Balladája. Az erdélyi születésű zeneszerző több évi munka után, 2008-ban fejezte be a Bartók Béla által 1913-ban gyűjtött népballada román szövegére írt művet, amelyet a román nyelvre őt megtanító tanárának, Felician Brinzeu emlékének ajánlotta. Most is ugyanaz a kar, a Kolozsvári Filharmónia Kórusa énekelt, amely az ősbemutatón Kolozsváron, majd júliusban, a szombathelyi Nemzetközi Bartók Szeminárium és Fesztivál keretében előadta a művet. A Colinda-Balladát karvezetőjük, Cornel Groza dirigálta. A tenorszólóban közreműködött Ovidiu Daniel, valamint az Olivier Cuendet vezette Musikfabrik együttes.

A kortárs zene egyik legkiválóbb megszólaltatójának számító kölni székhelyű együttes kísérte Natalija Zagorinszkaja énekesnőt is, aki a zeneszerző Anna Ahmatova verseire írt dalciklusával zárta a nagy sikerű estet. Kurtág az orosz szopránnak komponálta a művet, amelynek ősbemutatójával kezdődött tavaly a tízhónapos amerikai magyar évad a New York-i Carnegie Hallban.

A párizsi koncertet a France Musique zenei rádiócsatorna rögzítette, s december 6-án este 8 órától tűzi műsorára.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Zenés táncszínházi kísérlet Mozart Requiemje nyomán / Festival d’Aix-en-Provence - Adelaide Festival, Theater Basel, Wiener Festwochen, Palau de les Arts Reina Sofía, La Monnaie koprodukció / De Munt, július 12.
MÜPA, Budapesti Wagner-napok, Ring 2.: A walkür. 2026.06.19.
Eric Clapton budapesti koncertjéről
Február 27-én jelent meg Jamie Hewlett és Damon Albarn virtuális zenekara, a Gorillaz új albuma

Más művészeti ágakról

Horváth Kristóf Cigyar Magány című önálló estjéről
Az FSA első két napja a Szigeten
Böröcz József Hát ez ilyen című könyvéről – Gondolat, Budapest, 2026


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés